Mennyi? 40.

Egy rendhagyó cikk következik. Nem lesz hosszú, ellenben ünnepélyes már sokkal inkább. A 40. életév, különösen egy családos férfi életében, nagy dolog. Én most (még) könnyen beszélek, mivel az életkorom első számjegye (még) hármassal kezdődik. És ez az elkövetkezendő 1 év során így is marad. Aztán beállok én is a negyvenes apukák sorába. Cikkünk mai szereplője azonban ezt már most, szeptember 21-én megtette. És ugyan a szülinapi partija tegnap volt, mi nem szeretünk előre ünnepelni, szóval inkább vártunk még egy picit.

Tavaly novemberben került sor az első crossover adásunkra, amelyet a Szín Folt Cafe-val készítettünk. Ekkor Lehivel beszélgettünk nagyon sok mindenről (Európai Unióról, bel- és külpolitikáról, autókról, emigrációról, a Marvel univerzumról, stb., stb.) vagy másfél órán keresztül. Az adás napló elolvasható és az adás meghallgatható ezen a linken – aki nem hallotta még eme crossover-ünket, most bepótolhatja a lemaradását.

 

… 38 … 39 … 40!

A jó példával előttünk járó Lehi, mindent összevetve, mostanra körül-belül 300 podcast adást tudhat maga mögött. Az egyik első angliai, magyar nyelvű podcast készítóje, a magyar podcaster közösség egyik legismertebb alakja, egy fiú gyermek büszke édesapja és Lehiné hites ura.

Megragadva tehát eme egyszeri alkalmat:

LEHI,
NAGYON-NAGYON BOLDOG
40. SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNUNK!!!

Még legalább másfélszer ennyit jó egészségben és boldogságban! Kívánjuk, hogy legyél motivált további 300 adás elkészítésére és hogy a most induló vállalkozásod is legalább akkora népszerűségnek örvendjen, mint a Szín Folt Cafe és azon további podcast-ok, amelyek a nevedhez köthetők.

40th_birthday_cake_old_40_brand.jpg

 

Ha maradt még pár morzsa a szülinapi tortádból és esetleg van még az üveg alján a Lehi-blend whisky-ből (jég és kóla van nálunk is – bár lehet, hogy inkább tisztán isszuk majd), kérlek, küldj nekünk belőle. Köszi!

 

– Lázadó