Magyar U12-es Jégkorong Győzelem Toronto-ban!

A MAC Budapest Jégkorong Akadémia U12-es csapata nyerte saját kategóriájában a Toronto-ban megrendezett Canlan Classic Tornát ! Sőt! A torna legjobb csatárának járó díjat egy magyar játékosnak, Zimányi Dánielnek ítélték oda. A csapat szerdán érkezett meg Toronto-ba, a döntő mérkőzést pedig május 6-án, vasárnap játszották.

A Kanada Banda szívből gratulál a győzelemhez és hasonló eredményeket kívánunk a jövőben!

Szép volt, fiúk! Szép volt, fiúk! Szép volt, fiúk! 

Az alábbiakban a MAC Budapest Jégkorong Akadémia hivatalos Facebook oldalán megjelent posztból idézünk:

„A és AA-s játékosokból álló csapatokat sikerült felülmúlnunk a 3 napos tornán.
Az első nap két nagyarányú győzelmét két nagyon szoros nagy iramú meccs követte, amit sikerrel zártunk.
Következett az elődöntő, ahol 4-0-ás sikerrel jutottunk a döntőbe.
A döntőben a torna legerősebb csapata egy helyi regionális 16 csapatos bajnokság győztese ellen egy igen intenzív meccsen sikerült a tornagyőzelmet megszerezni.Az első harmadban egy igen agresszív küzdős játéksítussal találkoztunk és nehezen lendültünk bele a játékba. A másodikban felvettük a tempót lőttünk egy fantasztikusan nagy gólt és szép lassan elkezdtük nagyon gyors hokit játszani. A harmadikban megdupláztuk az előnyt, és egy üres kapus góllal bebiztosítottuk a győzelmet.”

Az U12 csapat a jégen Demeter-Pintér Mariann külgazdasági attasé
és Szabó Stefánia főkonzul társaságában

A poszt végén az Akadémia gratulációját fejezi ki a srácoknak és mindenkinek, aki hozzájárult a lehetőséghez. Megvaljuk őszintén, hogy az ország másik végéből büszkeséggel tölt el minket, hogy ilyen egy ilyen sikeres eseményről adhatunk hírt! A mérkőzések mellett reméljük, a csapatnak jutott ideje egy kis városnézésre is és jól érezték magukat Kanadában.

A tornát követően a főkonzul vendégül látta a győztes csapatot, akik még az érkezésük napján a Stanley-kupával is megismerkedhettek:

 

A képek Magyarország Torontói Főkonzulátusának és
a MAC Budapest Jégkorong Akadémia Facebook
oldalairól származnak (köszönjük! – a szerk.), ahol
a mérkőzésekről és a csapatról
további fotók és videók is megtekinthetőek
.

Egy hozzászólás “Magyar U12-es Jégkorong Győzelem Toronto-ban!” bejegyzéshez

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.