Különleges Kanadai KRESZ-táblák – 1. Rész

A közlekedők kedvéért következzen a „Különleges Kanadai KRESZ-táblák” sorozatunk első része. Terveink szerint további három követi majd az előttünk álló hetek folyamán. Ezekben a bejegyzésekben szeretnénk bemutatni nektek, hogy milyen Kanadára (valamint részben az Egyesült Államokra) jellemző közúti jelzésekkel lehet találkozni.

Ez sem egy olyan téma lesz, amely 3 perc alatt, 4 bekezdésben 5 mondattal elintézhető. Kanada egy kontinensnyi méretű ország, az európaihoz képest többé-kevésbé eltérő szokások, más út- és terepviszonyok, igazán gazdag vadállomány, több ezer kilométer hosszú autóutak és autópályák. Nem lesz tehát rövid egyik posztunk sem. Bízunk benne, hogy érdekesnek és kellően informatívnak találjátok majd.

ezzel itt csak viccelünk ám 🙂

Ha valakinek kedve támad kanadai KRESZ könyvek lapozgatásához, alább belinkeltünk párat:

A „klasszikusnak’ mondható STOP, az elsőbbségadás kötelező (macisajt), vagy a behajtani tilos táblák teljesen megegyeznek az Európában ismertekkel. Azonban van rengeteg olyan, amely egyáltalán nem létezik itt Kanadában, és fordítva: van sok, amelyek egyáltalán nem használatosak Európában. És van az a kategória, amiknek a formája, színei teljesen mások, de jelentésük 99,999%-ban ugyanaz! Ezekre láthattatok már példát egyik augusztusi bejegyzésünkben. Aki azt nem olvasta még, ide kattintva megteheti: Közlekedés: Magyarország vs Canada .

A kanadai KRESZ a könnyebbség kedvéért kategórizálta a különböző típusú táblákat, ahogyan azt a magyarországi is. Íme:

Azt hiszem, formákban és színekben itt sincs hiány. Ha most tippelnem kellene, akkor azt mondanám, hogy az út menti táblák 60%-a szöveges, a maradék 40% pedig ábrát, rajzot (is) tartalmaz, nem csak feliratokat.

Elsőnek jöjjön talán a leglényegesebb. A sebességkorlátozás!

Kanadába autóval csak az Egyesült Államokból lehet jönni.

A határt átlépve azonnal egy ilyen, vagy ehhez nagyon hasonló táblával találkozik az utazó. (Természetesen ennek a fordítottja megtalálható Kanadából az Államokba belépve.)

 

Ennek oka, hogy az USA-ban az angolszász mértékrendszer (font, hüvelyk, gallon, mérföld, stb.) a hivatalos mind a mai napig. Kanada 1970-ben kezdett átváltani az angolszászról a metrikus rendszerre, a közlekedést 1977-ben érte el ennek szele. Azóta kilométer per órában mérnek a mérföld per óra helyett.

A sebességkorlátozó tábla nem csak egy köralakú, két-, vagy háromjegyű számmal ellátott tábla.

Az egyértelműség kedvéért ki is írják, hogy ez itt kérem, a MAXIMÁLISAN megengedett legnyobb haladási sebesség, méghozzá km/h-ban mérve.

 

Amit egyértelmű pozitívumnak tartok, hogy a sebességkorlátozó táblát minden esetben (szituációtól függően 60-80-100 méterrel) megelőzi egy tájékoztató jelzés, így a sofőröknek lehetőségük van idejében csökkenteni a sebességüket.

 

Aránylag kevés helyen, de előfordul, hogy külön korlátozó jelzés kerül kihelyezésre. Ebből az egyik, amely a teherautókra vonatkozik.

A „trucks” szó jelentése: kamionok, teherautók. Ez a nem túl jó minőségű fotó a Google Maps segítségével készült.

 

A másik pedig érvényes minden közlekedőre. A megnevezése szerint: éjszakai legnagyobb megengedett haladási sebesség.

Az meg egy másik kérdés, hogy kinek mikor kezdődik és ér véget az éjszaka…

 

Ha pedig nem fehér, vagy fekete a tábla háttérszíne, akkor csak sárga lehet. Amelynek értéke nem kötelező érvényű, csupán ajánlás a közlekedők számára. Ez az a legmagasabb haladási sebesség, amellyel az adott útszakasz biztonsággal autózható. Ilyen táblákkal az élesebb kanyarok, vagy az autópálya kihajtói előtt (ezt jelzi az „exit” – kijárat – felirat) lehet találkozni minden esetben.

A sebességkorlátozás betartását az autópályákon (minimum 2*2 sáv) nem csak a földön állva méri a hatóság (civilnek tűnő autóval állnak az út szélén, vagy a felüljárón az út felett, s nem a bokor mögött a 30-as táblánál), hanem akár még a levegőből is megtehetik ezt egy légi jármű segítségével.

 

 

Aztán, ha valahogy mégsem sikerült a határokon belül maradni, akkor jön az út szélén történő igazoltatás. És egy érdekesség: megérkezve Brit Kolumbia-ba minden út mellett található egy sárga-fehér tábla, amelyen ez olvasható: „Tudd a határaidat – maradj azokon belül. Kiemelkedő gyorshajtás esetén a jármű elkobozható!”.

Vészhelyzeti járművek: rendőrség, mentők, tűzoltók és a vontató autó. Ha ők állnak az út mentén villogó kék, piros, vagy sárga lámpákkal, akkor lassítani kell!

Ha ez pl. autópályán történik, ahol a sebességhatár 110, vagy 120km/h, közvetlen a vészhelyzeti jármű melletti sávban maximum 70 km/h-val (pl. Brit Kolumbia, Saskatchewan), vagy csak 60 km/h-val (pl. Alberta) lehet elhaladni. Ha több sávos az út, a távolabbi sávokban nem szükséges sebességet csökkenteni.

A végére maradt egy olyan tábla, amelyet szerintünk sokan szívesen látnának Magyarországon is.

 

A „lassabb forgalomnak jobbra tarts”, és a „tarts jobbra – hagyj előzni másokat” sok helyütt látható a 2, vagy 3 sávos utak mellett. Kedves emlékeztető a KRESZ-ben megfogalmazott pontra, miszerint jobbra tartás van érvényben minden helyzetben. Egy lassabb járművel nem illendő feltartani egy gyorsabbat.

A második részben azt mutatjuk be, hogy miként, milyen jelzésekkel hívják fel a járművezetők figyelmét a vadveszélyre.

4 hozzászólás “Különleges Kanadai KRESZ-táblák – 1. Rész” bejegyzéshez

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.