Kell-e félnünk a Mesterséges Intelligenciától?

Ennek a kérdésnek a megválaszolásához értenünk kell és külön kell választanunk néhány dolgot, így vágjunk is bele.

Az utóbbi időben az internetes portálok, blogok tele vannak az MI-ről (Mesterséges Intelligencia) szóló írásokkal, beszélgetésekkel. Alapvetően 2 féle állaspont rajzolódott ki. Az egyik, ahogyan egy jóbarátom szokta mondani: „mind meg fogunk halni”. Félni kell, mert ebből nagyon komoly baj lesz.

 

A másik tábor pedig azt harsogja, hogy ezek nekünk fognak segíteni, nincs itt semmi látnivaló, oszoljanak kérem.

A kérdés már csak az, hogy kire figyeljünk. Felelőtelen-e ijesztgetni az embereket valamivel, ami nyilván nem veszélyes? Esetleg felelőtlen-e nem felkészülni az esetleges veszélyekre, melyeket ez a technológia rejteget számunka? Ugyanis ebben a pillanatban a legtöbb MI-vel foglalkozó szabályozás és terv arra vonatkozik, hogy mit csinálunk, ha valami baj történt? Egyébként ez könnyű, mert semmit… Akkor mi már valószínúleg nem csinálunk semmit, mert késő.

Mielőtt mindenki halógödröt kezdene ásni, lássuk inkább mivel is állunk itt szemben?

 

Külön kell választanunk a személyi asszisztenseket (Alexa, Siri, stb) az MI-től, mert elég kevés a hasonlóság. A személyi asszisztensek nagyon finoman hangolt, gyors keresések a neten, más esetben egy szerverparknak elküldött kérésre visszaadott válasz teljesítése. Ettől sok félnivaló nincs, amit az is jól jellemez, hogy ott a teljes internet és nem kezdenek vele semmi.

 

Ami már sokkal érdekesebb az a gépi tanulás és minden ami ehhez kapcsolódik. Ez egy teljesen más világ és ennek vannak meg a maga veszélyei, de ne szaladjunk ennyire előre.

Miért lehet az, hogy egyes megmondó emberek, milliárdosok, orákulumok, kisebb és nagyobb elmék nagyon máshogy látják ezt a témát. Nem, nem azért, mert nem értik a különbséget az iménti két csoport között.

Vegyük például Mark Zuckerberg-et (Facebook), aki nagyon optimista és nem érti azokat akik aggódnak. Itt egyébként a következő emberek aggódnak: Elon Musk (SpaceX, Tesla stb), Bill Gates (Microsoft), Steve Wozniak (Apple alapító), valamint Stephen Hawking (klikk). Eközben például Elon Musk nem is olyan régen tartott egy beszédet arról, hogy változtatnunk kell az MI körüli szabályozáson, mert ha felkészületlenek vagyunk, a vesztünkbe is rohanhatunk.

Mi a különbség, kinek van igaza?

Ez attól függ, hogy ki vagy. Rövid távon (következő 20 év) akarsz nagyon sok pénzt keresni? Ha igen, akkor Zuckerberg a te embered. Mit hallunk folyton tőle? Segítünk neked, a barátaid vagyunk, a Facebook is a barátod, ne félj tőlünk. Nagyon komoly potenciál van ebben az iparban és a következő pár éveben nem valószínű, hogy veszélyes lesz ránk.

Ha egy távlatokban gondolkodó, az emberiség jövöjét szem előtt tartó ember vagy (legalábbis ezt akarod eladni és így pénzt szerezni űrprogramra, hogy megvalósítsd a víziódat) akkor Musk-ra kell tenned. Nagyon valószínű, hogy hosszútávon neki lesz igaza és ebből egyszer baj lesz.

Mit tehetünk, akkor használjuk a személyi asszisztenst, a chat botokat (apropó a Twitter 15%-a, mármint akivel beszélsz, akinek az írását olvasod, az bizony csevegő robo/chat bot)? Nyilván igen, nincs mitől félni, ez azért még nem a Terminátorból ismert SkyNet.

Viszont, ha túl akarjuk a következő 100 évet is élni, anélkül hogy kicsúszik a kezünkből ez az egész, amit technológiai szingularitásnak neveznek (egyre gyorsul a technikai fejlődés, míg egyszer csak nem tudjuk követni. Sokan már ma sem tudják). Akkor bizony érdemes lehet lépéseket tenni még most, amikor tudunk.

UI: Akit érdekel a téma és szeretne egy sci-fi formájában többet megtudni a erről, ráadásul egy magyar szerző tollából, az olvassa el az Isten Gépei-t.


Tags: #AI , #MI , #Apple , #SpaceX , #FaceBook , #Microsoft , #Google #Lator

2 hozzászólás “Kell-e félnünk a Mesterséges Intelligenciától?” bejegyzéshez

  1. Visszajelzés: porvoossa porvoo

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.