KBXTR05 – Színfoltos CrossCast

Jó reggelt kívánunk! Az első és az egyetlen kanadai-magyar podcast 5. extra epizódjában keresztbe beszéltünk, azaz együtt podcast-oltunk a Szín Folt Cafe-val. A közös beszélgetés alapját a SzFC egy korábbi adása és az arra írt hallgatói levél adta. Timi és Judit panaszáradata a magyar iskolarendszerről, az magyar oktatás problémáiról személyes élményeiken át és Lázadó gondolatai, kérdései mindezekkel kapcsolatban. A levelezés folytatása helyett inkább a mikrofonok elé ültünk, így megosztva veletek a fejleményeket, a kérdésekre kapott válaszokat és minden egyebet a témában.

Adás napló.

Minden itt kezdődött el: Szín Folt Cafe E222 – Erika epizód, benne 1:09:19-től Benji és Beni általános iskolai élményei Budapestről, a két anyuka szemén keresztül.

Ez nem pont ma volt, de érdemes lehet egy pillantást vetni rá/bele hallgatni:

Ha nem is sokkal, de Kanada szépen lepipálja az Egyesült Királyságot is a PISA-tesztekben.

Aki valahol lemaradt volna!

Timi és Lehi korábban már meséltek a haza költözésről. Ezeket az interjúkat, beszámolókat meghallgathatod az alábbi podcast adásokban:

illusztráció: Gerd Altmann / Pixabay

Lázadó levele:

“Nehéz lenne titkolnunk, hogy az általatok eddig elmondottak alapján számunkra úgy fest a kép, hogy csúnyán ki lett tolva szegény gyermekkel… nem mondom, hogy a mindent tudás birtokában vagyunk, mert nem vagyunk, a véleményünk az általatok elmondottak alapján formálódott ilyenné. Nem akartuk azt mondani, hogy “mi megmondtuk”, mert nem mondtuk meg, csak gondoltuk. Sejthető volt, hogy ennek ez lesz a vége – mondjuk mindezt rokoni/baráti elbeszélések alapján, a magyar oktatás anomáliáiról szóló internetes cikkek és riportok alapján.

Véleményem szerint a magyar oktatásban, a magyar iskolarendszerben semmi sem változott 1999 óta, én ekkor érettségiztem le és kerültem ki a kötelező részvételt követelő magyar oktatási rendszer alól (az önként vállalt egyetemi képzést nem hoznám ide, az már nem gyermekkori, hanem felnőttkori történet és mint írtam, önként vállaltam, saját zsebből fizettem). Ha mégis változott volna valami, akkor az nem a jó irányba történt. Nem arról beszélek, hogy van online napló, ellenőrzőkönyv, vagy hogy akár már email-en is lehet kommunikálni a háziról a tanárral (pre-covid időkről beszélek), mert eme technológiai változás, fejlődés mindenhol a rendszer része.

Előre leszögezem, hogy anno nekem is voltak olyan tanáraim, akik minden nap erőn felül teljesítettek, akiknek jó volt ott ülni az óráikon, akiket a 10. és a 20. évfordulós érettségi találkoztóra is örömmel meghívtunk, mert őket annak idején is tiszteltük és szerettük!

De!

Az iskola szellemisége, a tanárok képzése és oktatása, fejlesztése, a (“Nemzetthy” Alap) Tanterv tartalma pontosan ugyanúgy nem ér semmit sem, mint ahogyan nem ért semmit a 80-as évek végén, vagy 90-es években. Nagyon szomorúnak tartom, hogy a mai gyerekek is ugyanazt kell átéljék, mint amit mi is átéltünk annak idején. Többségében a napi munkától, a bizonytalan jövőtől stresszes, a tanári pályára alkalmatlan, előadóként, nevelőként tehetségtelen, pedagógusnak a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető emberi lények oktatját a magyar ifjúságot. Pontosan ugyanez volt a helyzet annak idején nálunk is, a mi időnkben, az általános iskola felső tagozatában és a középiskolában!

Éppen ezért kellett annak idején egy nehéz és felelősségteljes döntést meghoznunk, amikor a külföldre költözés lehetősége felmerült! Nem önzésből választottam Kanadát, hanem feleségemmel közös döntés volt, hogy megpróbáljuk újrakezdeni az életünket Kanadában. Már akkor, 2013-ban is tudtuk, hogy nincs rükverc. A kanadai billentyűzeten (he-he, a vicces IT-s vicces hasonlatai) nem lesz Escape billentyű, ha valaha is “hirtelen” kell cselekedni, akkor is csak arról lehet szó, hogy előre “menekülünk”, de meghátrálás, a dolgok visszacsinálása nem lehet és nem lesz opció! És ez azóta is így van. Vannak nehézségeink, nem tagadom, hogy nincsenek, bőven kijut a megoldandó feladatokból, a nehézségekből a kelet-európai bevándorlónak, hiszen mindenki a maga szintjén nyomorog.

Csak hát az nagyon nem mindegy, hogy a “nyomorgás szintje” a vízfelszín és a béka segge alatt van — vagy azért ha nyakig is állsz a vízben és lökdösnek a hullámok, leér a lábad és biztosan állsz a vízfenéken.

Szűk családi és baráti körben több általános iskolás gyermek található Magyarországon, a szülők beszámolói alapján nagyon-nagyon örülünk, sőt, repesünk a boldogságtól mindketten, hogy lányainknak nem a magyar oktatásban kell részt venniük. Ahogyan Timi is mondta, az Egyesült Királyságban láttak a skála másik végét – amely nem tökéletes, de a magyarral össze nem mérhető.

A kanadai oktatás nem a világ legjobbja, a kanadai iskolák nem a világ legtökéletesebb intézményei, de összehasonlíthatatlanul emberbarátabb (diák és szülő irányába egyaránt), összehasonlíthatatlanul gyermekközpontúbb és összemérhetően minőségibb, gyakorlatiasabb és színvonalasabb! Lásd: PISA teszt.

illusztráció: Miguel Á. Padriñán / Pixabay

OK, a PISA teszt az egyik sarokpont. A másik pedig maga a közösség, az atmoszféra, a pedagógusi kar összetétele, az adott iskola szellemisége, azaz hogy a gyermek hogyan érzi magát az iskola falai között? Kiszolgáltatottan és menthetetlenül, beskatulyázva és butának nézve, megalázva és ellehetetlenítve ahogyan Benedek és Benji?

Vagy úgy, ahogyan az én lányaim?

A nagyobbik lányunk 4. osztályos, a kisebbik 2.-os. Mosolyogva mennek iskolába, alig várják, hogy az osztálytársaikkal és az osztályfőnökükkel lehessenek abban a pár órában. A nap végén pedig jókedvűen jönnek haza, az aznapi élményeikről és tanórákon történtekről egymás szavába vágva, lelkesen mesélnek minden egyes nap. Pre-covid iskolai rendezvény nem maradhatott ki, már napokkal korábban csak arról beszéltek, hogy milyen lesz a suli buli, vagy a suli mozi, vagy a Halloween, vagy az iskolai karácsony, hogy mit fognak énekelni, milyen műsort fognak előadni a Remembrance Day-en, hogy karácsonyra rajzolnak és levelet írnak idősotthonok lakóinak? Amikor téli, vagy nyári szünet van, azt kérdezik, hogy mikor mehetnek újra suliba? Talán kissé utópisztikusnak hangzik, de Kanadában (legalább is ami Alberta tartomány Calgary városát illeti) az iskolarendszer (oktatás, pedagógus, intézményrendszer) van a gyermekekért és a szülőkért és nem fordítva.

Nem emlékszem, hogy melyik adásban, de mondtam már (talán többször is?), hogy nagyon szívesen visszaülnék az általános iskolai padba, mert azok alapján, amit a lányaimtól hallok, amit a lányaim által látok, meg amit saját magam tapasztalok a fogadóórák és az iskolai rendezvények alkalmával, biztosan jelentem ki, hogy gyermekként én is ilyen általános iskolába akartam volna járni!”

Szolgálati közlemény!

2020. December 1-én elindult a zárt Facebook csoportunk, a

A belépéshez kattints a fentebb látható feliratra. Kérjük, hogy ne felejtsd el megválaszolni a feltett kérdéseket és elfogadni a csoport szabályzatot.

Köszönjük a megtisztelő figyelmet!


nyitókép: Mediamodifier / Pixabay