Kanada Képekben – Alberta (3. rész)

Jó reggelt kívánunk! Most még Alberta-ban járunk, s ezzel a cikkel köszönünk el tőle – a sorozat következő részében az irányt nyugat, azaz Brit Columbia felé vesszük. A Vadrózsa Országának szemet gyönyörködtető vidékei, azaz a préri és a hegyek mellett megmutatjuk lakhelyünket, a Kanada Banda otthonát, Calgary városát is.

(a nyitóképen: a 190,8 méter magas Calgary Tower, Calgary, Alberta tartomány – fotó: Erwin Buncaras / Pixabay)

Mivel még csak mostanában térünk, tértünk vissza az új normálishoz és még nincs minden túraútvonal, nemzeti és tartományi park nyitva a közönség számámra, az alábbi videó azzal bíztat minket, hogy: „Megéri a várakozás!’. A természet, a lélegzet elállító látnivalók nem szaladnak el, ott lesznek mindig, ahogyan az elmúlt évezredekben is végig ott voltak.

Mit érdemes megnézni, ha aktív kikapcsolódásra vágysz és csak 4 napod van Calgary-ban? Legyen nyár, vagy tél, mint ahogyan az alábbi videóban is látható, amely tavaly decemberben készült, Calgary-ban és környékén könnyedén található látni-, megnézni-, és megkóstolni való nem csak pár napra, hanem akár több hétre is.

Ahogyan a bevezetőben említettem, Alberta-ból a szomszédos Brit Columbia-ba megyünk tovább. De mielőtt még ezt megtennénk, következzen még két videó, amely mindkét tartományt érinti. A Rocky Mountaineer (RM), az 1980-as évek óta működő vasúti szolgáltatás (a hivatalos blog itt olvasható). Vancouver és Banff, illetve Jasper és Vancouver útvonalon, a kanadai Sziklás-hegységben közlekedő luxusvonat, panorámakocsikkal, teljes ellátással.

rocky_mountaineer_route_map

Először a 2007 óta utazós blogot, később utazási videókat készítő Deb és Dave, azaz The Planet D következik. Ők 2019-ben a RM-en utazva készítették az alábbi útifilmet, nem csak a vonatról, hanem Alberta-nak a Sziklás-hegység-beli látnivalóiról is.

A második, most márciusban megjelent videó amolyan hivatalos szolgáltatás-bemutatónak, azaz PR-filmnek* is tekinthető. Útvonal információ, interjúk (többek között a vasút alkalmazottaival, egy mountie-val, a Canada Parks képviselőjével), bevásárlás és sütés-főzés a konyhában a séffel, nemzeti- és tartományi park bemutató, de ellátogatnak borászatba is, stb. Az alábbi, közel 3/4 órás kisfilmet még akkor is érdemes megnézni és gyönyörködni a képekben, ha nem, vagy csak kevésbé beszéled az angol nyelvet! Mert egy kép (jelen esetben a videó) többet mond ezer szónál.

Még egy jó tanács a végére: ne felejts el lélegezni!

Van még ott, ahonnan ez jött, azaz folytatása következik!

Köszönöm a megtisztelő figyelmet!

– Lázadó

.


.

* PR-film, vagy imázsfilm: „Az imázsfilm egyfajta reklámfilm, ám kevésbé direkt. Az imázsfilm kellemes érzéseket, pozitív asszociációkat kelt a mozgókép, a zene, a vágások és sajátos effektek keverékével. A turisztikai termék megfoghatatlan, ezért az imázsfilm a legjobb eszköz, hogy az élményt, a hangulatot átadja: úgy ragadja meg a táj vagy akár egy hotel hangulatát, hogy a néző elvágyódjon arra a helyre. A film beszédesebb, hangulatosabb és jobban felkelti a figyelmet, mint a szöveg vagy a fénykép.”
(forrás: imazselemzes.hu)