Férfiak VS Nők – szét foglak ültetni benneteket

A Google egyik vezető szoftvermérnökének egy 10 oldalas levele futótűzként terjedt a Google falai közt, majd nem sok kellett ahhoz, hogy a Gizmodo is megszerezze a belsős dokumentumot. Ebben a jegyzetben, levélben a mérnök levezeti, mit is gondol a cégnél (és az egész Szilícium-völgyben, valamint a legtöbb kanadai cégnél is) uralkodó túlzott diverzitási nyomásról. A Google reakcióit elnézve nem nagyon tudtak azonosulni az írással, ezért hétfőre már el is távolították Damore-t (ez volt az úr neve), mert szerintük nézetei “nemi sztereotípiákat állandósítanak”.

 

Eközben a Google által nem régen felvett éppen a diverzitás fenntartásáért felelős Danielle Brown is kiadott egy válasz nyilatkozatot miszerint „hiszünk abban, hogy a sokszínűség és a befogadás kulcsfontosságú cégünk sikeréhez”.

De nézzük mi is volt az ami ennyire kicsapta a biztosítékot:

Az egyébként rendszerbiológiai doktorátussal is rendelkező vezető mérnök a következőket írta. A Google többnyire baloldali beállítottsága, egy politikailag korrekt monokultúrát hozott létre a cégen belül. Ez gátat szabott a nemi különbségekről folytatott őszinte beszélgetéseknek. Majd azt is hozzátette, hogy ez elnyomja a konzervatív világnézetet. A nők és férfiak képességeinek és preferenciáinak különbözősége részben biológiai okokra vezethető vissza. Ezért sem egyformán alkalmasak például a tech iparban végzett munkákra. Véleménye szerint ez magyarázatot ad arra is, hogy a nők miért nem képviseltetik magukat azonos arányban például a technológia iparban vagy fontosabb vezető pozíciókban.

Mit is mondott ez a férfi? Értsük tehát, hogy Damore azt probálja mondani, hogy véleménye szerint a nők nem azért alulreprezentáltak és kapnak kevesebb fizetést a technológiai iparban, mert diszkriminatív a közeg. Hanem mert a férfiak egyszerűen alkalmasabbak bizonyos pozíciókra. Ezek után a vezető mérnököt hétfőn elbocsájtották. Látszólag James Damore jogi úton próbálja orvosolni a helyzetet. Panaszt nyújtott be a Google ellen az amerikai munkaügyi hatóságoknál, mondván a vezetés megpróbálta elhallgattatni. Úgy gondolja jogellenes, ha a panasz miatt küldte el őt a cég.

Ez számomra teljes butaságnak hangzik és nem értem mi ez az ellenségeskedés a két nem között. Személy szerint nagyon kíváncsi lennék arra, hogyan segíti elő egy cég sikerét, ha 10 jelentkezőből nem a legjobbat veszed fel, hanem azt aki le van írva a papírra. Legyen ez a quota x db hölgy, vagy x db bevándorló.

Ne megsértődj kérlek, hanem gondolkodj el azon amint mondani próbálok:

Kérlek benneteket értsétek, hogy a világon semmi bajom a nőkkel, vagy a bevándorlókkal, hiszen én magam is bevándorló volnék. Addig amíg az adott nő, bevándorló vagy bármilyen kisebbség a legjobb jelölt, addig azt gondolom, hogy az nagyban hozzájárul a cég sikeréhez. Ám az, hogy ő a 3. legjobb, viszont nő, nem férfi és ezért kell felvennem… Én nagyon szomorú lennék, mert így a hölgyet is megvettük és mindenki nyugodt, csak éppen elutasítottunk két jobb jelöltet, akinek a tudására nagy szükség lett volna. Ez pedig negatív diszkrimináció a  jobb jelöltel szemben, valamint pozitív diszkrimináció a hölggyel szemben. Ha viszont valóban a legjobb, akkor nincs semmi szükség arra, hogy bárki beleszóljon ebbe az egészbe egy quotával.

Érteni vélem, hogy sok évvel ezelőtt, amikor a hölgyek nem fértek hozzá ugyanahhoz az oktatáshoz, tudáshoz mint a férfiak. Teljesen világos, hogy hátrányt szenvedtek és egyértelmű, hogy esélytelenek voltak. De szeretném azt hinni, hogy azért ez ma már nincs így. Az is erre utal, hogy magam is láttam nagy cégeknél dolgozva jónéhány hölgyet az IT-n és a vezetésben is. Aki akar az bejut. Valószínűleg jobban kellene koncentrálni az oktatási szektorban való egyenlő körülmények kialakítására!

Sok sikert kívánok a hölgyeknek az érvényesüléshez ebben a nehéz közegben. De kérlek titeket legyetek a legjobbak és akkor quota nélkül is benneteket vesznek fel, s lesz alkalmatok bizonyítani.

Szeressétek egymást gyerekek.

Forrás: Bloomberg, The Verge

2 hozzászólás “Férfiak VS Nők – szét foglak ültetni benneteket” bejegyzéshez

  1. Visszajelzés: puma backpack yellow

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.