Az Év Leghülyébb Kéretlen Levele

Nem is igazán értem, hogy “mire gondolt a költő”? Az eszesebb (igényesebb?) csalók igyekeznek az eredetihez megtévesztésig hasonló üzenetekkel próbálkozni, hogy könnyen átverhessék az áldozataikat. Ennek a levélnek a készítője azonban alaposan mellé lőtt, nagyon hanyag munkát végzett. Rutinosabb felhasználók már az első sor alapján észre veszik, hogy valami nincs rendben. A kevésbé rutinosaknak pedig igyekszünk most mi segíteni.
(fotó: Mohamed Hassan / Pixabay)

.

A levél vicces nyelvezete, rettenetesen rossz helyesírása mellett van azért komoly dolog is, mégpedig a csatolmány, azaz az e-mail-hez mellékelt fájl. Soha, semmilyen körülmények között NE nyissunk meg, NE mentsünk le olyan mellékletet, amely ilyen, vagy ehhez hasonló e-mail-lel együtt érkezett! Még kíváncsiságból se kattintsunk, hanem azonnal töröljük a levelet!

A Kanada Banda postafiókjába érkezett kéretlen levél, az, amelynek ennek ezt a cikket köszönhetjük.
(kattints a képre a nagyobb nézethez)

.

A feladó már az e-mail első sorával lebuktatja magát: “Tisztelt settings!” – azaz: Tisztelt beállítások. Így azért nem szólítunk meg senkit sem. Nem véletlen elgépelésről van szó, hanem arról, hogy a küldés során hiba csúszott a gépezetbe és nem a címzettek nevei (pl. Kanada Banda Podcast) került beillesztésre az automatikusan kiküldött kéretlen körlevelekben, hanem egy hibás érték. Már ennyiből is látható, hogy valami nincs renben a levéllel.

“Az Év Leghülyébb Kéretlen Levele” bővebben

Nem Kell Neked Tintasugár!

Van annak talán már 15 éve is, hogy a tintasugaras nyomtatók pénztárcabarát árat értek el és – a számítógépet/laptopot és az internetmodemet követően – egyre több háztartás egészült ki egy tintasugaras nyomtatóval. Így aztán már nem kellett fénymásoló szalonba, vagy internet-kávézóba járni, ha ki akartuk nyomtatni az önéletrajzunkat, egy iskolai beadandót, egy szerződést, esetleg egy tuti receptet az egyik weboldalról. De! Egy ideje úgy gondolom, hogy a tintasugaras nyomtatóknak leálldozott és hozzájuk képest már nagyon jó áron megvásárolhatók a lézernyomtatók (és tartozékaik), ezért nincs és nem is lesz többet szükséged tintasugaras nyomtatóra.
(nyitókép: hp.com)

 

hp_ink_cartridge_564_black_xlÖt darab tintapatron? Miért?

Nem csak az a lényeges szempont, hogy egy tintasugaras nyomtatóhoz képest a lézernyomtató gyártótól és modelltől függően azonos, vagy közel azonos árban kapható, hanem – mivel hosszabb távon szándékozunk használni az eszközt -, számolunk kell a fenntartás költségeivel is.

Jellemzően egy tintapatron olcsóbb árcimkével rendelkezik, mint egy lézernyomtatóba való tonerkazetta – de ez sem igaz minden esetben! Megeshet, hogy egy nagyobb kapacitású tonerkazetta olcsóbb, mint egy fotónyomtatáshoz ajánlott tintapatron. Első ránézésre az egyik tintapatron olyan, mint a másik, de a lényeg belül van: nem mindegy ugyanis, hogy hány mililiter festéket tartalmaz egy-egy patron és hogy abból végül mennyi kerül a papírra?

Ahogy a példa is mutatja, a legtöbb esetben nem elég 1 darab tintapatron a tintasugaras nyomtatókba, hanem kell legalább kettő (egy fekete, egy pedig amely a 3 alapszínt tartalmazza – cián, magenta, sárga), de inkább négy tintapatron (fekete, plusz a 3 alapszín önálló kiszerelésben), amelyeket egyesével kell megvenni és a sok kicsi sokra megy alapon máris többet költöttünk tintapatronra, mint az 1 darab tonerkazettára.

“Nem Kell Neked Tintasugár!” bővebben