Kanada Banda Podcast & Blog | Közélet, Család, Emigráció, Alberta, Kanada, Magyarország, Gazdaság, Bel- és Külpolitika, Technológia, Hírháttér, Elemzés, Tapasztalat, Vélemény.
Kellemes karácsonyi ünnepeket kíván az első és egyetlen magyar nyelvű kanadai podkaszt & blog! A Bandatagok által szerkesztett tartalommal, nemzetközi koprodukcióban készült a karácsonyi epizódunk: két ország, három helyszín, négy hang. Meglehetősen hosszú szünet után ismét Petty és Rita voltak a vendégeink. A karácsonyfa már feldíszítve, a halászlé megfőzve, a sütemények megsütve és a hangerő feltekerve: fogadjátok soxerettel a kvartettünk ajándékát!
Ebben az epizódban a Kanada Banda Podcast zárt Facebook csoportjában, a Bandázz Velünk!-ben a Bandatagok által feltett kérdéseket válaszoltuk meg, valamint a javasolt témákat beszéltük át. Nagyon szépen köszönjük mindenki részvételét!
Lapozgattam az internetes portálok magyar nyelvű sarkában és a HVG weboldalán szembe jött velem az RTL Magyarország hirdetése. Amelyen elgondolkodtam egy picit…
a magyarországi 25-64 éves lakosság mindössze 42,4%-a beszél valamilyen szinten idegennyelvet. Ami egyben azt is jelenti, hogy az ebbe a korosztályba tartozó magyarok 57,6% egyáltalán NEM beszél idegennyelvet.
A 64 évnél idősebbeknél ez az arány még rosszabb, a fiatalok pedig… erről majd egy kicsit később. Azt, hogy az egy idegennyelvet beszélők aránya
Bulgáriában 49,5%,
Szerbiában 79,3%,
Ausztriában pedig 86,3% – azt most hagyjuk is.
A VG.hu a fenti kutatás eredményét még azzal egészíti ki, hogy:
„Ezzel csak Romániát (64,2) és az akkor még EU-tag Nagy-Britanniát (65,4) tudtuk megelőzni. Idehaza az egy idegen nyelvet tudók aránya akkor 28,6, a kettőt beszélőké 11,1, a hármat vagy többet ismerőké pedig 2,7 százalék volt.”
Egy tavaly májusi WMN cikkben arról beszélgettek Rozgonyi Zoltánnal, a Nyelvtudásért Egyesület elnökével, hogy:
Komoly probléma azonban, hogy a felsőoktatásból kikerülők nagy része „kézzel-lábbal” képes csak megértetni magát idegen nyelven. Annak ellenére ugyanis, hogy a középiskolás nyelvvizsgázók körében évről évre apró lépésekben, de nő a C1-es, tehát felsőfokú vizsgázók aránya, a felsőoktatásból kikerülők közül egyre többen nem vehetik át a diplomájukat nyelvvizsga híján.
Szép jó reggelt kíván az első, a legjobb, a 2017-ben indult magyar nyelvű, Kanada vadnyugati podkasztjának két hosztja: Lator és Lázadó! A hatvankilencedik epizódban megünnepeltük a Kanada Banda Podcast 6. születésnapját és arról beszélgettünk, hogy miért is olyan jó nekünk Kanadában élni? Ezt követően a dolgos hétköznapokkal, a kanadai munkavállalással, a különböző szövetségi- és tartományi munkavállalói programokkal foglalkoztunk és saját tapasztalataink alapján igyekeztünk hasznos információkkal és jó ötletekkel szolgálni azok számára, akik Kanadában szeretnének munkát vállalni, majd letelepedni.
Aki ismer minket, az tudja rólunk, hogy csak akkor beszélünk, csak akkor írunk, ha mondanivalónk van. Nem mintha bajuk lenne a bro-talk-kal, de az nem a mi műfajunk. Nem azért készülnek a podcast epizódok, a videók, vagy írodnak a cikkek, mert kell(!) a tartalom, muszáj(!) a műsoridő, hanem azért, mert amiről szót emelünk: az fontos, az közérdekű, nagyon sok esetben elgondolkodtató, az érint, érdekel és foglalkoztat bennünket is, nem csak azokat, akik Kanada iránt érdeklődnek.
(A nyitóképen Budaörs belvárosának felhőkarolói, a Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand (BVUSS), előtérben pedig a Hosszúréti-patak látható.)
Sokkoló eset történt velem Augusztus 5-én: végtelennek tűnő percekben olyannak voltam fültanúja, amelyet azonnal ki kellett írnom magamból. A Külföldre mentem majd jövök – a magyar kereskedelmi rádiók reggeli műsorainak (pl. Balázsék) szinvonaltalanságát messze túlszárnyaló -, Facebook-os beszélgetős műsor Irány Kanada c. adásából, a közel 8 évnyi Calgary-i tartózkodást követően megtudtam, hogy
valójában Budaörsön élek!!!4!!
Ebben a pillanatban egy Nagy Feró tolmácsolásában előadott Ford Fairlane bölcselet jutott az eszembe. (de mivel nem akarom 18+ kategóriássá minősíteni ezt a cikket, a felfedezés örömét meghagyom a nagykorú hallgatóink számára)
Az adásban a Calgary-banBudaörsön élő Krisztát látták vendégül, aki 2014 óta él Kanadában – ennek ellenére ismeretei, tájékozottsága Calgary-ról Budaörsről – ahogyan Alberta-ról és egészében véve Kanadáról is -, jelentős hiányosságokat mutat. Ki kell tehát igazítanom a műsorvezető kollégát: Kriszta nem készült fel eléggé!
Ha osztályoznom kellene ezt a teljesítményt, akkor egy közepes osztályzatnál nem adnék jobbat Krisztának, mert ugyan sok, NAGYON sok volt a pontatlanság és a félinformáció az általa elmondottakban, több témában viszont helytálló a tudása, amit ezúton is köszönök szépen!
Hibák és pontatlanságok javítása, félinformációk kiegészítése, hiányosságok pótlása!
Az alábbiakban a legjobb tudásom szerint a legnagyobb jóindulat és segítőszándék mellett igyekszem helyesbíteni az általam észrevett, Kriszta által rosszul, pontatlanul, hiányosan, vagy teljesen tévesen elmondottakat.
So, no offense.
A könnyebb érthetőség kedvéért időrendben haladok, úgy, ahogyan az egyes témák/kérdések sorra kerültek az adásban. Ha úgy érzed, hogy ismétlen magam, akkor az azért van, mert az adásban újra és újra elmondták ugyanazt – de rosszul, hiányosan, pontatlanul. Az Ismétlés pedig a Tudás jó édes anyukája.
Pop-corn, kóla/sör, háttérzene … és kezdjünk bele, mert hosszú a lista!
Kanada államformája: alkotmányos, föderatív monarchia – perszonálunióban Nagy-Britanniával. Ezért van az országnak „Federal Government”-je.
Kanadának 10 tartománya (province) és 3 területe (territory) van. Ezért van nálunk is, Alberta tartományban egy „Provincial Government”. Államai, a nevükből adódóan egyértelműen, az egy Amerikai Egyesült Államoknak és a Mexikói Egyesült Államoknak vannak.
Justin Trudeau, Kanada miniszterelnöke (azaz „prime minister” – tehát nem „President”, azaz elnök, mint az USA-ban), akit sokan szidnak sokminden miatt. Miért? Mert talán fogalmuk sincs a kanadai közigazgatásról, azaz nem tudják, hogy miről rendelkezik egységesen a Federal Govt., tehát mi az, amit megszavaznak a Kanadai Parlamentben ülő pártok, és milyen ügyekben dönthetnek egyénileg a tartományi/területi kormányok, függetlenül a Federal Govt.-től.
Letelepedési kérelem benyújtása Kanadába, egyenesen Magyarországról? Azért, mert? Nem egészen értem, hogy miért akartak Krisztáék menekültként Kanadába jönni? Aztán persze kiderült, hogy a munkavállalási vízum – mint sok millió másik bevándorlónak – egy jól működő megoldás az Ő számukra is.
Jó reggelt kívánunk! Az első magyar nyelvű kanadai podcast hatvanharmadik epizódjában a 13 éve Ausztriában, jelenleg Bécsben élő Méreg Attilával készült beszélgetésünk első felét hallgathatjátok meg.
A nyitóképünkön a schönbrunni kastély látható, amely az egykori „császári rezidencia Bécs Hietzing nevű kerületében. Ez Ausztria egyik legismertebb műemléke és turisztikai látványossága: magát a kastélyt évente másfélmillió látogató keresi fel, a parkot további 5,2 milliónyian tekintik meg.
1918-ban, a monarchia bukása után az újonnan alakult Osztrák Köztársaság lett a kastély tulajdonosa, és a gyönyörű szobákat múzeummá alakították át. 1945-ben a főépületet és a Gloriette egy részét eltalálták a szövetséges légierők bombái. A második világháború után a kastély épen maradt részében rendezték be a brit megszálló csapatok főhadiszállását. A megsérült részeket részben ekkor, részben a megszálló erők kivonulása után restaurálták.
A 20. században a kastély több történelmi esemény színhelye volt; 1961-ben például itt találkozott John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök és Nyikita Hruscsov szovjet pártfőtitkár.
A belső terek nemcsak a császári család tartózkodási helyéül szolgáltak, hanem reprezentációs célokat is betöltöttek, számtalan ünnepségen, rendezvényen kellett, hogy szimbolizálják és erősítsék a monarchia presztízsét.A kastély egy része ma is funkcionál, elsősorban önkormányzati lakásokként kerültek bérbeadásra.” (forrás: Wikipédia)
Adás napló.
Mai beszélgetőpartnerünk Méreg Attila, Bécsből, aki többek között diplomás szakápoló, rádiós szerkesztő-műsorvezető, újságíró, a Világjárók Klubja, Bécs vezetője és mindezek mellett még kerékpárosfutár is.
Minden éremnek két oldala van. Sokan kedvelték II. Erzsébet királynőt és a brit uralkodói családot, de sokan vannak azok is, akik egyáltalán nem szerették Őt és a mai napig neheztelnek a királyságra. Valós események és alaptalan hazugságok, kedves gesztusok és hanyag magatartás: a kicsivel több, mint 70 év története kicsivel több, mint 60 percben – kanadai szemmel.
Adás napló.
II. Erzsébet a kanadaiaknak:
„kulcsfontosságú, hagyományainak és hiedelmeinek megtestesítőjéből melegen tisztelt, de nem különösebben jelentős alakjává vált. A kanadaiak jóindulatát leginkább magánszemélyként kamatoztatta, nem pedig egy intézmény örökletes vezetőjeként.”
Thomas Klassen, (professor, School of Public Policy and Administration, York University, Canada)
Az 12. extra epizód a torony harangjátékával kezdődik. Az alábbi videó nagyon látványosan mutatja be a toronyot és az óraszerkezet és a harangok működését.
Az első magyar nyelvű kanadai podcast 55. epizódját 2022. Februárjának végén rögzítettük. Csilla Punjabi volt a vendégünk, s inkább volt ez egy baráti beszélgetés, mint egy klasszikus interjú. A témáink között pedig az idegennyelv oktatása, tanulása, annak használata szerepeltek. Hibák és hasznos ötletek, elavult és új módszertan a nyelvtanulásban, tippek és tapasztalatok. Hogyan válhat hasznodra az idegennyelv elsajátítása? Sok kérdés és még több válasz tőlünk, nektek.
Adás napló.
Beszélgetés az Ottawa-ban (Ontario, Kanada) élő Csilla Punjabi-val, aki sokkal több, mint egy nyelvtanár.
foglalkozása: online tutor / instructor / language learning coach,