Apple Phone

Két nappal vagyunk túl a 2019-es iPhone-ok bemutatásán, mostanra már minden érdeklődő tudja, hogy milyen modellekkel folytatja a 2007 nyarán megkezdett mobiltelefonos vonalat az Apple. Már most vannak olyanok, akik persze nem elégedettek a készülékek egy-két tulajdonságával, vagy annak formavilágával és már arról pletykálnak, azon elmélkednek, hogy a jövő évtizedben milyen Apple okostelefonok, tabletek, okosórák látnak napvilágot. Pár ilyen exkluzív pletyka eljutott hozzánk is, mondhatni, első kézből értesültünk szakmabeliek spekulációiról.

 

De mielőtt mindezen találgatásokba jobban elmélyednénk, néhány érdekes tudnivaló az Apple-ről. A cég az alma után kapta a nevét, bármennyire is meglepő, ez tényleg ilyen egyszerű névválasztás volt. Jobs (valamikor a 70-es években) gyümölcsdiétát tartott, amelyben alma is volt. Egy alma-termesztőtől érkezett vissza (a munkahelyére), s ekkor fogalmazódott meg benne az ötlet, hogy legyen a cég neve Alma, mert ez a név „mókás, bátor és nem megfélemlítő”. Az első logót, amely 1976-ban készült, nem tetszett Jobs-nak, ezért 1977-ben az alábbi képen látható színes almára tervezte át.

steve_jobs_apple_think_different_1366x768.jpg

A „Think different.” szlogent az Alma, vagyis az Apple 1997-2002 között használta. Ez magyarul annyit tesz: gondolkodj másként – s ez a szemléletmód a mai napig kisebb-nagyobb mértékben jelen van a cég életében, kommunikációjában, termékeiben. Állítólag ez a jelmondat egy válasz volt az IBM „Gondolkodj” szlogenjére, mivel akkoriban az IBM személyi számítógépei (PC) népszerűek voltak, szóval ezekhez képest az Apple más oldalról közelítette meg ugyanazt a kérdést. Másképp gondolkodott arról, hogy hogyan és miként kell működnie egy számítógépnek, hogyan kell felépülnie és milyen szolgáltatásokat, élményeket kell nyújtania a rajta futó szoftver(ek)nek.

És akkor most vissza jelenbe … és a jövőbe.

Mivel az alább olvasható információk jelenleg nem kerültek megerősítésre és nem feltétlen ellenőrzött forrásból származnak, kérjünk Kedves Olvasóinkat, hogy a leírtakat feltételekkel fogadják!

apple_iphone_11_colors.jpga 2019-es iPhone 11 modellek,
a soha még nem látott lila és zöld színekben is

 

A kritikus hangok az utóbbi években azt hiányolták az Apple-től, ami annak idején az egyik ismertetője volt: innovatív termékeket gyártott. Ma már nem útmutatók egyetlen területen sem, csak követik a konkurens, keleti gyártókat (pl. Samsung, Huawei) és első (és sokadik) látszatra is észszerűtlen döntéseket hozva szüntet meg csatlakozókat úgy az iPhone-okon, mint a MacBook Pro laptopokon. Nem kis bosszúságot és extra kiadást okozva ezzel a korábbi évek hűséges és elégedett vásárlóinak.

A rossz nyelvek szerint Steve Jobs halála után az Apple már nem az az Apple, mint amilyen volt – főleg most, hogy már Jony Ive sincs a fedélzeten. Jobs-tól a parancsnoki hidat Tim Cook (azaz – May Károly és Verne Gyula után szabadon – Szakács Timót) vette át. Akinek kiválóan sikerült teljesíteni az utasításokat és irányításával pénzjegy nyomdát csinált a világ leghíresebb tech-cégéből: az Apple 2018-ban az első olyan amerikai vállalkozássá nőtte ki magát, amelynek értéke a New York-i tőzsdén (tartósan) meghaladta az 1 billió amerikai dollárt! Ez leírva: 1.000.000.000.000.000 USD, ami 300.000.000.000.000.000 HUF (háromszáz billió forint), ha 1 USD = 300 Ft. És tulajdonképpen a világelsők is ők lettek ebben. Gratula!

apple_1billion_money_printer.jpg

Összehasonlításként: a magyar államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számításba vett (maastrichti) adóssága 2018 végén a GDP 69,0 százaléka volt, nominálisan 29 032 milliárd forint, azaz: 29.032.000.000.000 Ft, ezt az Apple kb. 10.000-szer tudta volna kifizetni (persze csak akkor, ha jól matekoztam).

 

apple_iphone_11_proa 2019-es iPhone 11 Pro modellek,
a soha még nem látott „éjféli zöld” színben is

 

Mit hozhat a jövő?

Elemzők és lelkesedésüket vesztett Apple felhasználók komoly változásokat prognosztizálnak az elkövetkezendő évekre. A hozzánk is eljutott pletykák szerint várhatóak is olyan lépések, amelyek a 2019-ben csökkenést mutató iPhone eladásokat megfordíthatják, ha nem is azonnal, de 3-4 éves viszonylatban az eladásokban biztosan folyamatos emelkedés várható majd.

apple_phone_pro-flex_foldable.jpgVajon lesz majd egyszer hajtógatható iPhone?
A látványterv minden esetre tetszetős!

 

Van egy általam is kedvelt és követett magyar (a teljes egészében kínai BKK Electronics-hoz tartozó Oppo-t is megjárt), nagyon tehetséges és szimpatikus Barcza Márton, jelenleg Berlinben élő, TechAltar néven alkotó Blogger-nek/YouTuber-nek egy közelmúltban készült videója, amely valamilyen mértékben meg is alapozza azon értesüléseket, spekulációkat, amelyek napvilágot láttak az elmúlt hetekben, napokban.

 

Ahogyan a videóból is kiderül, az Apple következetesen erősíteni kívánja márkanevét a köztudatban, ahogyan ezt a Google/Alphabet és Microsoft is teszi. Ennek jegyében a korábbi i-vel kezdődő további márkanevek (pl. iWatch, iTV, iCard) helyett Apple „valami” nevezéktant vezettek be, lásd: apple_logo_24x24.pngWATCH (Apple Watch), apple_logo_24x24tv+ (Apple tv plus), apple_logo_24x24Card (apple card), stb.

 

apple_a-logos_2019_kanadabandapodcast
nincs többet i-termék, majdnem minden Apple …

 

Egyes híresztelések alapján 2022-től nem minden évben, hanem ekkortól kezdve csak minden második évben fog egy-egy újabb iPhone-család megjelenni. Nem tartom kizártnak, hogy ezzel együtt az Apple újra definiálja és az előbb említett minta alapján átnevezi majd a mobilos üzletág i-vel keződő tagjait és innentől kezdve elköszönhetünk az iPhone, az iPad és iPod márkanevektől. Azaz ha 2022-től okostelefont, tabletet, hordozható zenelejátszót akarunk vásárolni az Apple-től, akkor azokat:

apple_phone_apple_pad_apple_pod_new_name_new_logo_2022_kanadabandapodcast.jpg

márkaneveken kell majd keresnünk az Apple kínálatában! S talán a 2 éves fejlesztési- és teszt időszaknak köszönhetően, a felhasználók és kritikusok legnagyobb örömére, jelentős mértékű dizájn- és tudás beli változásoknak lehetünk majd szemtanúi egy-egy generációváltás alkalmával.

apple_phone_pro-flex_foldable_screen.jpg2022-ben talán ilyen Apple telefon is lesz … vagy nem?!

 

Ezen irányzat mentén tovább haladva és figyelmbe véve, hogy az OSX elnevezésből MacOS lett (ez az operációs rendszer neve az Apple számítógépein), az Apple okosórákon watchOS fut, az Apple tv-n pedig tvOS elnevezést kapott az operációs rendszer, ezért szerintem az iOS és az iPadOS napjai, azaz inkább évei meg vannak számlálva. Talán 2020-tól, vagy inkább 2022 ezeket is átkeresztelik majd. Azaz az iPhone helyett már Apple Phone-nak hívott telefonokon a phoneOS, az iPad-eken, azaz akkor már az Apple Pad-eken a padOS nevű rendszer fog működni.

apple_phoneos_14_new_name_2020_kanadabandapodcast.jpg

Az elmúlt pár évben számtalan szebbnél-szebb, érdekesebbnél-érdekesebb tervrajzok jelentek meg az interneten – ezek fizikai megvalósulására azonban még várnunk kell. Van közöttük a „mindenhol-kijelző-van” megoldás, tehát a készülék oldalait és sarkait is OLED-kijelző tölti ki. Érdekes lehet a mindennapi használata… Vagy ott a notch-mentes, azaz szenzos-sziget mentes, teljes méretű előlapi kijelzőt tartalmazó elképzelés, vagy a konkurenciánál már (régen) megoldott, kijelzőbe/kijelző mögé elhelyezett ujjlenyomat olvasós változat, szintén teljes előlapi megjelenítóvel, amely modellnél extraként a hátlapi alma logó világíthat is.

apple_phone_full_screen.jpeg

apple_phone_concept_3.jpg

apple_phone_concept_2.png

Bárhogyan is lesz, reménykedem benne, hogy nem laposodik el a műszaki tartalom és nem fullad unalomba sem a dizájn, sem a szoftver, hívják bárhogyan is őket a jövőben. Még egyszer felhívom a figyelmet, hogy a leírtak csak pletykák és találgatások, amelyek internet-szerte terjednek.

 

Végezetül beszéljünk a magyar szemmel az egyik legfontosabb tényezőről!

Ne feledjük el, hogy a világ egyik legértékesebb cégének NEM Magyarország az elsődleges, de még csak nem is a másodlagos piaca! A magyar vásárlóerő ugyan növekvőben van, de ahogyan a G7 cikke is mutatja, Magyarország több tekintetben a sor végén kullog, leszámítva a „az adók és járulékok aránya az éves bruttó minimálbéren belül” kimutatást, amelyben természetesen Magyarország az elsők között van. A Qubit-en publikáltak egy remek írást hasonló témában, ebben a következők olvashatók:

  • „az Eurostat adatsorából az látszik, hogy Magyarországon nemhogy a gazdag európai uniós tagállamokhoz képest, de a régió többi országához képest is olyan rossz a bérszínvonal, hogy még az elfogadható táplálkozás és a mindennapi szükségletekről való gondoskodás szintje sem tud növekedni”

valamint:

  • „Magyarországon a lakosság 28-30 százaléka él a létminimumon vagy az alatt. A létminimumnál hajszálnyival magasabb társadalmi minimumhoz szükséges összeget pedig ennél is kevesebben tudják hónapról hónapra kitermelni”

A nyugati jóléti társadalmakban mindezekkel nem kell szembesülni, azaz azokban az országokban egy új autó, egy drágább mobiltelefon, egy felsőkategóriás öltöny, vagy egy márkásabb konyhabútor nem luxuscikk, hanem egy hétköznapi használati eszköz, amely a hétköznapi ember hétköznapjait teszi könnyebbé, mert az eszköz van az emberért és nem fordítva.

apple_iphone_11_ip68.jpg

Ezért aztán a 2019-es iPhone-család bruttó fogyasztói árai csak Magyarországon tűnnek horrorisztikusak:

  • iPhone 11 (64/128/256 GB): 289.990 Ft –> 349.990 Ft
  • iPhone 11 Pro (64/256/512 GB): 399.990 Ft –> 537.990 Ft
  • iPhone 11 Pro Max (64/256/512 GB): 439.990 Ft –> 577.990 Ft
    (bruttó kiskereskedelmi árak)

Ilyenkor nem csak magának a mobiltelefonnak az árát kell megfizetni, hanem egy-egy iPhone ára több mindenből tevődik össze. De ez nem egyedi, minden másik terméknél (laptop, autó, LCD tv, hűtőgép) így van.

 

Négy további lényeges tudnivaló!

  • Sem a magyar vámtételért, sem a magyar Artisjus-sarcért, sem a világrekorder(!) 27%-os magyar ÁFA-ért NEM az Apple a felelős!! Ha van kedved hozzá, keress és mutass nekem még egy olyan országot bárhol a világon, ahol 25,1%-nál magasabb az ÁFA! Előre szólok, nem fogsz tudni!
  • Jellemzően az Apple termékei jól tartják az árukat. Értéktartásuk jobb, mint sok másik, Android-os okostelefon márkának. Még 3-4 év használat után is meglehetősen jól jövedelmezően ki lehet szállni egy iPhone-ból, vagy MacBook-ból. A magas minőségű alapanyagoknak, nagy tudású hardver-elemeinek köszönhetően sokáig megőrizik újszerű mivoltukat, azaz az évek múlásával kevésbé látszik meg rajtuk a használat.
  • És ott van még a szoftveres támogatás. Az Apple jellemzően hosszú ideig támogatja egyes modelljeit. A 2019 őszén megjelenő legújabb iOS verzió, szám szerint a 13-as (lista a linken, az oldal alján), támogatni fogja a 2015 őszén, azaz 4 éve megjelent 6s/6s Plus típusokat – így még ezek is megkapják majd a legújabb fejlesztések többségét és a legújabb biztonsági frissítéseket, hibajavításokat egészen 2020 nyaráig! Ez nem mondható el az Android-os gyártókról.
  • Ahogyan Latorral mi is, úgy sokan mások is a mobiltelefon-szolgáltatójuktól veszik meg az új iPhone-t. És nem egy GSM-boltból, vagy magától az Apple-től. Mivel havidíjas mobiltelefon-előfizetésre így is, úgy is szükség van és ugye nem váltogatod a szolgáltatót évente kétszer (felelősségteljes felnőttként azért csak el tudod dönteni, hogy arra a 2 évre melyik szolgáltató ajánlatát vagy képes elfogadni, nem?!),  ezért nagyon sok esetben, 2 éves hűségvállalás mellett, minimális költség ellenében, vagy éppen 0 euróért, fontért vagy dollárért haza tudod vinni a legújabb, általad választott iPhone-t.

breads_bakery.jpg

Kérlek, gondolj bele: ha vállalkozó vagy, mondjuk pékséged üzemeltetsz és minden egyes nap 1.000 db kenyeret el tudsz adni, darabját három hatvanért, azaz bruttó 360 Ft-ért, nem fogod még véletlenül sem 250-ért, de még csak 299-ért sem odaadni a T. Vevőidnek. Hiszen nekik megér ennyit a te terméked, te pedig, mivel profit-orientált vállalkozást működtetsz: megtakarítás képzéséhez, a növekedéshez, a kutatás-fejlesztéshez, a biztos jövődhöz szükséged van profitra, s az adóhatóság miatt amúgy sem működhetsz nullszaldósan éveken át.

 

– Lázadó

2 hozzászólás “Apple Phone” bejegyzéshez

  1. Visszajelzés: carmen belt bag

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.