A Nulladik Év

Jó reggelt és boldog új évet is kívánunk Minden Kedves Olvasónknak és Hallgatónknak, akik a sok invitálást követően reméljük, hogy ugyanolyan lelkesedéssel olvassák cikkeinket, amint amilyen lelkesedéssel hallgatják adásainkat. Eme szép hosszú körmondat után kérdésekkel folytatom: neked is megvolt az évtized 10-15-20 …stb legjobb/legrosszabb valamije/valakije? Vagy találkoztál olyan válogatással, amely az évtized legfontosabb, vagy legemlékezetesebb történéseit gyűjtötte listába? Szilveszterkor te is elköszöntél az előző évtizedtől? Miért? Hiszen még nem is ért véget.

A polgári időszámításban, azaz a jelenleg Magyarországon is használt Gergely-naptár szerinti időszámítás alapján a nulladik év nem lézetik! Az időszámításunk tehát 1-gyel kezdődik, azaz időszámításunk után 1 (i.u. 1) a legelső évünk a kronológiában. Ez előtt pedig az i.e. 1. év található. Tehát: i.e. 2 – i.e. 1 – i.u. 1 – i.u. 2 és így tovább.

Azt érdemes lehet tudni, hogy a buddhista és a hindu időszámításban létezik a nulladik év. Továbbá a csillagászati időszámításban az időszámításunk előtti 1. évet nevezik 0. évnek, az ennél korábbi éveket negatív évszámokkal adják meg.

a 0. év nem létezik
(kattints a képre a nagyobb nézethet)

Egy évtizedben 10 év, egy évszázadban 100 év, egy évezredben 1000 év van. Szerintem ezzel nem mondtam újdonságot. Ez alapján az első évtized 1-től 10-ig tartott, a második 11-től 20-ig … és így tovább. Az első évszázad 1-től 100-ig, az első évezred pedig 1-től 1000-ig tartott.

Éppen ezért – a meglehetősen ritkán használt kifejezéssel élve – a 202. évtized 2011. január 1-től 2020. december 31-ig tart majd. Azaz a következő – szám szerint a 203. – évtizedbe majd csak 2021. január 1-vel kezdődően lépünk át.

minden 2001. 01. 01-én kezdődött
(kattints a képre a nagyobb nézethet)

Hasonló volt a helyzet a századfordulón, illetve az ezredfordulón is – eme két esemény a legutóbbi alkalommal azonos időpontra esett: a XX. század 1901. január 1-től 2000. december 31-ig tartott, a II. évezred 1001. január 1-vel indult és szintén 2000. december 31-gyel ért véget.

A XXI. század pedig, a III. évezreddel együtt 2001. január 1-én kezdődött meg.

Szóval a nyugati (keresztény) világban többen elszámolták magukat egy évvel, amikor úgy vélték, hogy az „előző” évtized véget ért 2019-cel, valójában pedig az idei év még hátra van belőle.

az angol nyelvben legtöbbször
nem kettőezer-huszat mondanak,
hanem inkább húsz-huszat

Amíg a keresztény nyugati világ 2020-t ír, addig a világ más vallásai,más  országai egyáltalán nem. Például az örmény időszámítás szerint még csak 1469-t írunk, s ha még mindig az Római Birodalom időszámítását használnánk, akkor már 2773-t írhatnánk. A bizánciak szerint 7528–7529-es évszám váltás idejét élnénk a következő hónapok során. Az iráni kalendárium alapján pedig az 1398–1399 éveket éljük. A koreai holnaptár szerint viszont 4353. holdévben járunk.

Azt kívánjuk Minden Kedves Olvasónknak és Hallgatónknak, hogy az évtized utolsó éve pontosan olyan legyen, amint amilyennek szeretnék! Mi ketten mindezekhez elengedhetetlen jókívánságokként sok örömet, jó egészséget és a podcast epizódok hallgatása alatti felhőtlen időtöltést tennénk még hozzá.

 – Lator és Lázadó