Méregzöld!

Jó reggelt kívánok! Ha emlékezetem nem csal, akkor ez az első olyan cikkem, amelyen legalább két héten át dolgoztam kisebb-nagyobb megszakításokkal, majd végül teljesen újra írtam az egészet és még a címét is megváltozattam. Az első pár verzióban olyan hívószavak voltak a fejlécben, mint: TESLA, Elon Musk, elektromos autó, villanyautó, lítium, kobalt, akkumulátor, villanyáram, bányászat, olajipar, gazdagok, úri huncutság, kiváltság, luxus, éghajlatváltozás, környezetszennyezés, környezetvédelem. Ó, és persze a legjobb: „mindmeghalunk„. Egyszer biztosan. De addig se mindegy, hogyan és miként élünk.

Próbáltam tényszerűen fogalmazni, a lényeges információk hangsúlyozására törekedni. Lehet, valaki száraznak és hihetetlenül hosszúnak fogja érezni ezen cikkem. Miért? Mert egyrészt egyes témák között nagy az átfedés, nehéz lenne ketté vágni a témát úgy, hogy mindkét cikk érthető és kerek egész legyen. Úgyhogy akkor már most az elején szólok, hogy:

  • ismételten gondolatébresztés következik,
  • továbbá szerteágazó, változatos,
  • és éppen ezért nagyon hosszú ez a cikk! Tényleg.

De nem olyan hosszú, mint a napi hírfolyamod a Facebook-on, ellenben ez itt reklám- és adatgyűjtésmentes, szóval ha arra van időd, legyen erre is. Köszi.

Igyekeszem tartani az irányt és egyértelműen fogalmazni. Őszintén bízok benne, hogy olvasmányosra sikerült és Te, a Kedves Olvasó, eljutsz a végéig.

 

Egy baráti emlékeztető az elejére.
Kéretik szépen kiérezni a szarkazmust, ott, ahol kell
és gondolkodóba esni, ott, ahol kell.

AKINEK NEM INGE, NE VEGYE MAGÁRA!
Tehát nem fogom
minden bejegyzés végére
odaírni, hogy „tisztelet a kivételnek!”.

„Méregzöld!” bővebben

Zöld Energia & Egy Zongora Csernobilból

A mai napon 32 éves (szomorú) évfordulójához érkezett a csernobili atomerőmű katasztrófája. A hírhedt nukleáris pusztaság a közelmúltban egy elgondolkodtató videóklipnek adott otthon, hamarosan pedig a világ leghihetetlenebb zöldenergia-kísérletének helyszíne lesz.

az új szarkofág, amely a több, mint 200 tonnányi radioaktív
szennyezőanyagra vigyáz a következő 100 évben:
105 m magas, 257,5 m széles és 150 m hosszú

 

A zongora

Az 1988-as születésű Evgeny Khmara neve lehet, hogy többeknek nem mond túl sokat.

 

 

 

Személyében az ukrán nemzet büszkeségét, korunk egyik legtehetségesebb komponistáját, zongora virtuózát, díjnyertes zenei producerét tisztelhetjük. Mindemellett jótékonysági projekteket és tehetséges gyermekek kulturális fejlődését is támogatja.

„Zöld Energia & Egy Zongora Csernobilból” bővebben