Kedves Barátom! – Levél Kanadából

“Kedves Barátom!

Sok éve panaszkodtok nekem (is), legfőképp az otthoni állapotokról. És engem sürgettek már vagy négy éve, hogy írjam már le a véleményem.

Merthogy négy évvel ezelőttig írtam gyakran, mindenféle újságban, azóta nem. Hát azért nem írok négy éve, mert akkor is falra hányt borsó volt. Akkor, a legutóbbi cikkemben azt írtam, hogy fogjatok össze, ha le akarjátok váltani ezt a bandát, mert négy év múlva (most) sokkal nehezebb lesz, ha éppen nem lehetetlen. Merthogy az ingát felakasztották, az nem tud visszalengeni. Akkor azt mondtam, háááát, ha nektek ez így jó, (mert mégiscsak megválasztódtak megint, mert nem akartatok együttműködni), akkor miért én dumáljak bele innen tízezer kilométerről?

Másik, hogy otthon már réges-régen nincs vitakultúra. Tény, hogy írhatsz akár a rőtbóbitás kacagó gerle nemi életéről is, akkor is a kommentek között már a második sorban beindul az anyázás, cigányozás, zsidózás, vagy legújabban a sorosozás. Meg, hogy könnyű innen a messzeségből, a nyugati partról osztani az észt. Ebben van igazság, de abban is, hogy az okos más hibájából tanul.

Otthon valódi vita nincs, érzelmek vannak, indulatok, düh, irigység és félelem, mint az egész országban.

Emlékszem (tinédzser koromban olvastam), Lukács György írja valahol, hogy a nácik a gyűlöletet, a komcsik meg a félelmet használták hatalmuk fenntartására.

Szerinted ma melyik folyik otthon, kedves barátom? Szerintem mindkettő, mesteri keverékben.

Ez már annyira szürrealista, hogy már se nem vicces, se nem tragikus, inkább hihetetlen. Nemcsak a tettek, a reakciók is e világon kívüliek. Putyin tanulni jár Pestre, Erdoğan felkészül, és már Kim Dzsongun is beadta a vízumkérelmét.

Korábban több mint száz cikkben és interjúban kifejtettem, hogy ami hazánkkal történik, az történelmi léptékkel is bűn. Olyan eszméletlen történet, amibe Orwell tolla is beleremegne. Az, hogy az internet korában, a 21-ik században ilyen demagóg dumával valaki népszerű lehessen, ilyen agyament egybites propaganda csatornákat üzemeltessen közmédia címen, ahhoz olyan társadalmi helyzetet, szellemi és idegi állapotot kell feltételeznünk a nép részéről, amilyet én nem is merek elgondolni.

Már sokszor elmondtam neked, hogy ez a hatalom az én szememben, a kor viszonyaihoz képest, bűnösebb az előző kettőnél. Kádár, sőt Horthy rendszerénél is. Én úgy látom, hogy Kádár és Horthy is jobban képviselték az adott kor lehetőségein belül a nép érdekeit, mint Orbán ma. Nekem egyik iránt sincs sok szimpátiám (Kádár elől megszöktem családostul, két könyv is íródott róla; Horthy alatt meg kiirtották édesapám első családját, beleértve két testvéremet is).

Az a kettő azonban többé-kevésbé kötelező volt, és – nem enyhítendő a bűneiket – Kádár meg Horthy is valamelyest enyhítette a háttérben diktáló nagyhatalom akaratát. A „cucilizmus” jobb volt nálunk, mint a környező országokban, és Horthy is próbálkozott ezzel-azzal. Akkor, mint addig szinte mindig, a történelem rossz oldalán álltunk.

Most viszont, először az újkori történelmünk során, igazán Európához tartozhatnánk, békés ország lehetnénk, háborúk, sőt harcok nélkül, építhetnénk hazánkat, szépen lassan, de biztosan felzárkózhatnánk a fejlett nyugathoz, amire mindig is vágytunk. És, tegyük hozzá, amihez a külföld óriási pénzügyi segítséget is adott. (Igaz, kihívást is, a globalizált világban a verseny vállalását). Élvezhetnénk a szabadságot, a vállalkozás és a szellemi kibontakozás lehetőségeit. Az új, innovativ technológiákban élen járhatnánk. Orbán kétharmaddal nemzeti összefogást hozhatott volna létre, és különféle nézetek bevonásával gyors fejlődésnek indult volna hazánk. Ehelyett a vezetők a gyűlölet, az állandó, légből kapott és mesterkélt háborúsdi útját választották. A hazugság és a félelem országát hozták étre. A hülyék meggazdagodását, a lopást és az intézményesített korrupció rendszerét. És ennek fedezése során annyira felbőszítették és lezüllesztették a társadalmat, hogy ennek helyrehozatalához igen hosszú időre lesz szükség. Az agymosás olyan szintjét érték el, ami Európában párját ritkító, történelmi léptékkel is. Főleg békeidőben. Mi régen nem hittük el, hogy pl. a románokat úgy el lehetett nyomni, mint ahogy Ceaușescu tette, Európa közepén. Aztán most itt vagyunk mi, ráadásul elnyomó háttérhatalom nélkül, sőt EU és NATO tagsággal támogatva.

A nyolcéves agylúgozás fokozatosan egyre lejjebb vitte az országot. Ma olyan dolgok történnek, amiket pár éve elképzelni sem tudtunk volna. Nemcsak arról van szó, hogy a régió éllovasából sereghajtók lettünk, (még Lengyelország is megelőzött bennünket, a történelem során először).

Az emberi értékek és viszonyok még fontosabbak, azok hosszú távon sem könnyen hegednek. A toleranciát, a szolidaritást kiölték a társadalomból. Teljesen. Másrészt meg, ahol nem kellene a tolerancia, ott olyan birkatürelemre nevelték az országot, amilyen még a 70-es években sem volt. Igaz, most vannak szelepek. 600 ezren már elmentek. Tehát ahol létszükséglet az egymás iránti szeretet és türelem, ott ökölrázás folyik, ahol viszont nem kellene hagynunk magunkat, ott birkatürelem és apátia van.

Négy éve ezt írtam a nemzeti konzultációkról: „Konzultáció címén olyan együgyű hülyeségeket kérdez meg a néptől, a te pénzeden, amitől az állatóvodában az enyhén retardált 14 hónapos orangután magához nyúl, és helyből hatalmas hátra szaltókat csinál. Azóta se szóltatok neki, a betegnek, hogy vegye be a gyógyszerét. Vagy legalább írjon vékonyabb papírra”. És ezekből volt egy pár azóta.

Négy éve íródott ez is: „Negyedszázad alatt gulyás-kommunizmusból szépen puszta-kapitalizmussá lett az ország. Európa egyik leggyorsabban fogyó nemzete és harmadik legszegényebb országa lettünk.” Régen a szocialista blokk “Legvidámabb Barakkja” voltunk, ma legfeljebb a „Balkán Legelcseszettebb Összeszerelő Üzeme” címet kaphatnánk meg.

Heineken cimke, 1883.

Tudod, azon mentem le hídba leginkább, amikor tavaly a Heineken vörös csillagjáról ment a propaganda. Hogy komcsi jelkép. De hiszen az egész ország bűzlik a „cucilizmus” rothadó szagától! A bratyizás, a mutyizás, a szürkeség, a földre néző emberek, a vitakultúra teljes hiánya, a felszínesség, a türelmetlenség, a bürokrácia, a kivagyiság, a hantázó és gazdagodó politikusok, a korrupció mindent átszövő bűzétől. Az egész otthoni politika igazi komcsi alapokon nyugszik. (És itt nem a 80-as évek reformistáira gondolok). Legfőképpen pedig a kormányzásnak nevezett mutyi. Persze közben ünnepeljük a Horthy-korszakot is. Volt KISZ-titkárok, pártmunkások, és párt-firkászok vezetik az országot, és persze köztük a besúgók. Igen, a volt komcsi ügynökök is a politika magasságaiban dolgoznak ma is.

Ez megnyilvánul tartalomban és stílusban is: minden területen centralizálás, teljes kontrol, minden idők legnagyobb és legdrágább kormánya (amiben nincs egészségügyi, oktatási vagy környezetvédelmi minisztérium). A másik véleményének az elnyomása, karaktergyilkosság, nem az a lényeg mit mond, hanem, hogy ki mondja, rákosista stílus (aki nincs velünk, az ellenünk van, a haza nem lehet ellenzékben, ellenzék nélkül is működik a parlament), stb. Aztán lásd köztévé: tiszta korai Kádár-rendszer! Emlékszel, barátom, gyerekkori viccünk, amikor a zsiráf megkérdi a sivatagban a két oroszlánt, miért cipelik a hatalmas vasdarabot. „Hát milyen jó lesz, ha letesszük” –, mondják. Én ezt érzem, amikor kikapcsolom a Mirgáncs 1-es csatornát.

Nekem „könnyű”, mert utána körbenézek, és Kanadát látom a szabadsággal, a nyugalommal, a mosollyal, a szeretettel. Igaz, fáj a szívem a hazámért, amelyből ez lett, (és ahol a demokráciáért én is vagy tizenöt évet dolgoztam a gengszterváltás után). A szeretet szigete helyett az utálat, gyűlölet, a félelem, a méreg és idegbaj országa. (Hazánk az utolsó helyen áll az OECD boldogság indexében, és majdnem utolsó a társadalmi tőke, az egymás iránti bizalom terén is).

Itt hetekig nem látom a miniszterelnökünk hülye pofáját a tévében, otthon meg minden róla szól. Tudom, a ti helyzetetek nehezebb, a külvilágot nem tudod kikapcsolni. Ezért írok most.

Te ugyan arra kértél, írjak nyílt levelet én is a Kárpát-medence géniuszának. Inkább írok olyanoknak, akiket nem tartok gazembernek, például neked, barátom. Végül is kik a címzettjei a levélnek? Legfőképpen te, aki lassan, de jössz ki a kómából a pesti kórházban. Meg te, a miskolci közmunkás, a pesti milliárdos, a kispesti hajléktalan, a sakk nagymester, a keleti szélen tengődő roma, a híres komédiás, az óceánjárón dolgozó mosogató, a médiatulajdonos, a kórházban fekvő festőművész, a világhírű sportoló, a rokkant, a politikus, a kisnyugdíjas és a nagy játékos. Te, aki sírsz, ha átléped a határt, és te, aki lélekben már Londonban élsz. Te, a vegasi tervező, a mérnök és nyugdíjas tanár, munkás és művész, tanuló és nyugdíjas.

Mert most talán még van egy esélyetek, hogy megszakítsátok a zombik uralmát, visszaadjátok a népnek az ellopott országot, a hitet, a szeretetet, a nyugalmat, és hagyjátok az embereket, hogy dolgozzanak, jólétet teremtsenek. Hogy kidobjátok a hatalomból a régi KISZ-titkárokat, ügynököket, és az új generációnak biztosítsátok a boldogulást a saját szülőhazájukban.

Hogy ezt az eddigi sok hülyeséget és gonoszságot ki hiszi el, az a választásokon kiderül.

Azt tudjuk, mennyire rövid népünk memóriája. A szabad világban, ha egy vezető mond valamit, általában később számon kérik rajta. Otthon ezek elfelejtődnek. Szerinted mi lett a söralátéttel? Vagy a beígért adócsökkentéssel, a világ legmagasabb ÁFÁ-jának, és a  bevezetett félszáz új adónemnek a tükrében? Igaz, az egymillió munkahely majdnem teljesült, csak éppen Londonban és otthon közmunka gyanánt. Fognak-e az emberek emlékezni ezekre a dolgokra a választás napján? Eszükbe jut-e a Malév, vagy a forint bedöntése és a Matolcsy által beígért 5-7%-os növekedés?

Nem vagyok baloldali, tudod jól (itt Kanadában is a konzervatív kormányt támogattam – a mostani enyhén szólva nem tetszik). De itt nem bal- meg jobboldalról van szó, hanem demokráciáról.

A választások előtt meg kellene kérdezni, mi van a másfél milliárddal, ami a roma programban tűnt el? És a vörös iszap kártérítése, a kaszinók, Kishantos, a trafikok, nemdoktor (csaló) schmittpali, a Liget program, a várba költöztetés, az M3, az M4, az MKB eladása, az MNB körüli millió botrány, a milánói expo, a NAV-botrány, a kitiltási botrány (hívjatok tolmácsot), az Öveges program, Questor, 20 ezer beengedett migráncs, a 3500 beengedett menekült (amit eltitkoltak), a Várkert bazár, a Pharaon-ügy, kamupártok finanszírozása, Margit-híd, Népszabadság, hirdetőoszlopok, V. ker-Rogán ingatlaneladásai, Felcsút – ez vagy száz botrány egy név alatt, kisvasút, stadion, közpénzek közpénzjellegének elvesztése, balatoni jachtkikötő, takarékszövetkezetek, földpályázatok, Malév (ja, az már volt), paraolimpiai bizottság, olimpiai pályázat, vizes világbajnokság költségei, festménykölcsönzések, Elios-ügy, M4-es autópálya, közmédia, Origó, Kisvárda, online pénztárgépek, mobilgát, Semjén másolt doktorija és helikopteres vadászata, magán nyugdíjpénztárak, az önkormányzatok kvázi lefejezése, az ügynöktörvény elsumákolása,… na, jó, leállok, mert reggelig lehetne sorolni.

Anyám, borogass!

Már sokszor elmondtam, hogy nemcsak itt, de már fél demokráciákban is réges-rég repülnének olyan emberek, akik így lopnak, csalnak, hazudnak. Egy ilyen Olaf-jelentés után Orbán úgy hasalt volna el bárhol a világon (oké, kivéve vagy húsz országot, Venezuelától Szomáliáig), mint a csuklyás patkány (rattus norvegicus) a látványpékség küszöbén. A többiekről nem beszélve.

Nemrégiben Orbán mondta a nagykövetek tanácskozásán: „Egyedül maradtunk. Egyedül kell megvívnunk a csatákat”. Ez igaz, az első fele. Csatázni nem kellene, nincs is nagyon kivel. Azonban, ha Európa bármely más vezetője ilyen beismerést tenne, akkor azzal be is adná lemondását. Ez a legnagyobb kudarc, ami egy EU-s tagállamot érhet. És ez mindent elárul.

Orbánnak irtózatos szerencséje volt annak idején Gyurcsánnyal és az őszödi beszéddel, ki is használta rendesen. Aztán szerencséje volt a világválsággal, majd harmadszorra az Európát elözönlő migránsokkal is. Ezek nélkül nem lenne ilyen hatalma, és nem lenne ilyen állapotban az ország.

Kérdés, népünk rájön-e arra, hogy azért, mert Európa impotensen és hülyén kezelte eddig a migráció kérdését, (ebben Orbánnak jó kis szerepe volt), abból nem kellene következnie annak, ami otthon van. A környező országok sem engedtek be migránsokat, mégsem volt teletacepaózva az ország egy vigyorgó vénember képével évekig, sok tízmilliárdos költségen. Ők csak egyszerűen nem engedték be őket. Ráadásul Orbánék végig hazudtak, mert közben beengedtek sok ezer migránst, többet, mint az összes környező ország összesen.

Meglátjuk, népünk átlát-e a szitán. Rájön-e arra, hogy abból, hogy az egyik impotens hülye, még nem következik, hogy a másik gecivé váljon, és mellesleg szétlopja az országot.

Tudod barátom, a szeretet soha nem hal meg természetes hallállal. Ezt most is erőszakkal ölték meg, kaszabolták le, hintették be a helyét a gyűlölet és a félelem magjaival. Egy új vezetésnek, ha netalántán mégis létrejön, ennek visszafordítása lesz a legfontosabb feladata. Mert az ország egyik fele nem utálhatja a másik felét. Egy nép fejlődni csak békében, szeretetben, nyugalomban tud, és erre most, Orbán bandáját kivéve, megvannak a feltételek. Egy a sorsunk, mert egy nép vagyunk, egy a hazánk, egy nyelvet beszélünk, egy történelmünk van.

Magyar, zsidó, cigány és a többi is mind egy hajóban evez.

Emlékszel, amikor otthon Miskolcon, a zsarnai piacon mászkáltunk, és néztük a sok csalót, hogy verik át az embereket az itt a piros hol a piros trükkel? Megjegyeztem, furcsa, hogy ezek még szabadlábon vannak. Emlékszel mit mondtál erre? Azt, hogy ez igaz, de az az igazán hülye, aki leáll ezekkel játszani.

Nagyjából ezt kellene észben tartani április 8-án. Remélem, addigra kilábalsz a betegségből, a hosszú kómából, talpra állsz, és el tudod majd mondani a véleményedet!

Vancouverből ölel barátod, Frank Tibi”

Dr. Frank Tibor, kanadai matematikus-közgazdász és üzletember írása.

Forrás: nepszava.hu

Dr. Franka Tibor – Kanada és Magyarország kapcsolatainak fejlesztésében játszott szerepéért 1999-ben Göncz Árpádtól megkapta a Köztársasági Elnöki Aranyérmet. Az 1956-os forradalom 50. évfordulóján, Sólyom László köztársasági elnök a Köztársasági Érdemérem Tisztikeresztjét adományozta neki a magyar demokrácia fejlesztésében szerzett érdemeiért.

A 2015-ben vele készült “Bevándorló voltam” c. interjú ide kattintva olvasható a Kanada Világa weboldalán.

Lázadó Gondolatok: Kanadában Kolbászból Van A Kerítés?

Kanadában kolbászból van a kerítés?

Nem.

Juharszirupból.  🙂

 

“Ott sincs kolbászból a kerítés!” – talán ez az egyik legközhelyesebb mondás, amelyet sok emigrálcióban éló honfitársunknak meg kellett hallgatnia elutazása előtt. Igen, még nekem is.

Magyar kerítés, magyar kolbászból … Magyarországon!
Utazás Kiállítás, Budapest, 2008.

Nem értem egyébként, miért gondolja úgy az egyszeri magyar ember, hogy külföldön kolbászból lenne a kerítés. Külföldön, azaz Nyugat-Európában, tehát Németországban, vagy Londonban. Esetleg Amerikában . Vagy honnan jön az a gondolat az otthon maradók fejébe, hogy tejjel-mézzel folyó kánaán várja a kivándorlót a célországban?

“Lázadó Gondolatok: Kanadában Kolbászból Van A Kerítés?” bővebben

Miért Nem Kaphatnak Nyugat-Európai Fizetést A Magyarországi Munkavállalók?

Miért nem kaphatnak nyugat-európai fizetést a magyarországi munkavállalók? A válasz röviden annyi lehetne, hogy: mert nem érdemlik meg. De ez nem ennyire egyszerű, szerencsére.

Miért nem lehet nyugat-európai mértékű a bérezés Magyarországon? Ugyanabban a munkakörben miért keres sokkal többet pl. a német dolgozó, mint a magyar? Mitől függ, hogy egy munkakörnek mennyi a javadalmaztatása Magyarországon és külföldön?
Mi az a bérunió?
Egyenlő munkáért egyenlő bért?!

Haladjunk szép sorjában. “Miért Nem Kaphatnak Nyugat-Európai Fizetést A Magyarországi Munkavállalók?” bővebben

Lázadó Gondolatok: Magyar Egészségügy – Valami Nagyon Nincs Rendben!!

A magyar egészségüggyel valami nagyon, de nagyon nincsen rendben! A legutolsó történet, amely kicsapta a biztosítékot sokaknál a hétvégén, csak tovább erősíti ezt a tényt. Krámli Kinga történetével már gondolom, sokan találkoztak az elmúlt napokban.

A magyar egészségügy rengeteg kisebb-nagyobb problémája közül az egyik legkomolyabb: a várólista (egyesek szerint inkább halállista) intézménye. Amellyel nem az a baj, hogy egyáltalán létezik. A gond vele az, hogy bizonyos esetekben nem hetekről, vagy pár hónapos várakozási időkről, hanem évekről kell beszélnünk!

 

Hogy jól érzékelhető legyen: egy súlyos betegségben (esetünkben endometriózisban) szenvedő páciens, akit akár már a jóvő héten is meg lehetne műteni, gyógyítani, az orvosától 2018. januárjának első napjaiban 2022. január 19-re kap időpontot!! Igen, 2022-re!!! Nem, nem elírás az évszám: kettő-nulla-kettő-kettő.

Azaz 4 évvel későbbre!!!!!! Négy évvel későbbre!!!

4!!!!

És ha szerencséje van és kibírja addig – kívánom, hogy legyen ereje hozzá!! – akkor meggyógyulhat. Ha nem történik vele valami és hal meg mondjuk félúton… Persze, ha vészhelyzet áll elő, akkor természetesen soron kívül ellátják a pácienst… bízom benne, hogy ilyen nem fog előfordulni, vagy legalább is akkor már nem lesz túl késő a számára.

Köszönjük OEP!!! Vagyis most már NAEK, azaz Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő. De hívhatjuk bárhogy, a rendszer nem fog jobb eredménnyel működni.

És miért 4 év a várakozási idő?

Mert az énekesnőnek komoly és igen összetett műtétre lenne szüksége és ebből a fajta komplexitású operációból a társadalombiztosítás (NAEK) csak heti egy, azaz 1 db műtétet támogat – az egész országban!!!!!

Állítólag ma Magyarországon ez a fajta betegség közel 200.000 lányt, nőt, asszonyt érint… akikből most több, mint 400-an várnak műtétre. A szerencsésebbek csak pár hetet, a kevésbé szerencsések pedig ahogyan látjuk, éveket. Ez csak egy eset, egy típusú betegség… és a többiről, ahol hasonlóan hosszűak a várólisták, nem is beszéltem.

Véleményem szerint Magyarországon a 2010-es évek eleje óta nem lehet hosszútávon tervezni, kiszámíthatatlan az országban zajló dolgok, események jövője. Többek között ezért is írom eme sorokat Kanadából. Szóval a kiszámíthatatlanság miatt meglehetősen kegyetlen dolog 4 éves várakozásra kényszeríteni akármilyen betegségben szenvedő pácienst!!!

Krámli Kinga, énekesnő

A megrázóan őszinte és elkeserítően igaz Facebook posztja alapján született cikkel a magyar hírportálokat lapozgatva az index.hu-n találkoztam. Ha talán az index cikkét nem is, de az Kinga posztját mindenképpen érdemes elolvasni! Kérem, hogy aki még nem tette meg, az feltétlen klikkeljen a fenti linkre, vagy a fotóra. Köszönöm!

 

Magad uram, ha szolgád nincs.

Persze, mondhatjuk, hogy nem kötelező igénybe venni az adónkból fizetett tb-t, hanem kezeltetheti az ember a baját magán úton, saját zsebből finanszírozva minden költséget. És akkor nem kellene még tele sírni sem a netet a saját panaszunkkal, ami ugye senkit sem érdekel. Ugye?

Ott van pl. az OTP hitel, 2.000.000 Ft nem a világ. Ekkora összeg felvehető személyi kölcsönként nagyjából bármikor, ha van megfelelő rendszeres jövedelem. 2022-ig pedig simán visszafizethető a kölcsön, a kamatokkal együtt. A beteg meggyógyult, probléma megoldva.

Igen, ez így rendben is lenne. De! És most jöjjön a felsorolás:

  • A több, mint 400 műtétre várakozó közül ez csak 1, azaz egy darab eset. Ahogyan azt Krámli Kinga elmondta: “ha valamilyen csoda folytán elő is teremteném a pénzt, akkor sem szűnne meg ez a probléma globálisan”, tehát több száz, ezer páciens helyzete ettől még egyáltalán nem változna meg.
  • Az gondolom nem szorul magyarázatra, hogy nem minden műtétre váró beteg teheti meg ma Magyarországon, hogy banki hitelre kapott milliókat költ a gyógykezeltetésére. Olyan egészségügyi ellátásra, amely egyébként finanszírozható lenne a társadalombiztosítási alapból is.
  • Miért fizetjük akkor a egészségügyi szolgáltatási járulékot, ha egy régóta fennálló betegség orvoslására milliós költségekbe kell vernünk magunkat az arra rászorulóknak?

Minimális pénzért kapjon mindenki egy minimális ellátást, aztán pedig jöjjenek az értünk versengő egészségbiztosítók és a kórházak, intézmények szolgáltatásai, ahogyan működik ez pl. Kanadában is. És aztán mindenki azt és olyat választ magának, amilyet akar. Nem biztos, hogy ez lenne a legjobb megoldás, de bevált és működik. Sokkal hatékonyabbnak találom, mint a magyarországi megoldást.

 

Ki a további súlyosbító körülmény? Igen, maguk a betegek!

Ahogyan az index.hu fogalmazott az egyik 2015-ös cikkükben: “…folyamatosan öregszik a magyar lakosság. Miután az idősebbeknek átlagosan több egészségügyi gondjuk van, mint a fiataloknak, ez önmagában folyamatosan növeli a keresletet. De emellé sokat dohányzunk és iszunk, Európában csúcskategóriásak vagyunk egy sereg betegségben, a daganatoktól a szív- és érrendszeri problémákon át az asztmáig vagy cukorbetegségig”. Valjuk be, nem nagyon figyelünk oda magunkra. Egészségtelenül étkezünk, sok a stressz, nem sportolunk, mozgunk eleget és csak akkor megyünk orvoshoz, amikor nagyon égető a helyzetünk.

Azaz: az évről évre kisebb létszámú fiatal, 20-as/30-as korosztály jóval kevesebbet jár orvoshoz, mint az egyre több főt számoló 60-as/70-es/80-as korcsoportok tagjai. Ez pedig azt jelenti, hogy egyre kevesebb ember adja össze azokat az adóforintokat, amelyeket egyre több ember kezelésére kellene felhasználni. így aztán nem hogy a fejlesztésre, de a szintentartásra is egyre nehezebb összeszedni a megfelelő mennyiségű költségvetési pénzt.

Itt és most maximum 1 percben szabad “Bezzeg…”-ezni. Ilyenre gondolok, hogy: “Bezzeg, ha a sok hazaáruló fiatal nem hagyta volna cserben a szülőföldjét, akkor most lenne itt munkaerő, aki gondoskodik az idősekről”, stb.

Szíves elnézést kérek a Politikai Pártok Elvakult Rajongói Klubjától, de nem érzem kötelességemnek helyrehozni levitézlett, tehetségtelen politikusok, hálapénz-orientált egészségügyi szakemberek(?) hibáit! Sem most, sem később.

 

Magyar Társadalombiztosítás 1990-tól 2018-ig…

A mindenkori magyar kormányok, az elmúlt közel 3 évtized összes politikusa és a vezető pozícióban tevékenykedő szakmai vezetők együtt tehetők felelőssé a kialakult és fenntartott helyzetért. Senkinek nem volt mersze, kedve, akarata átalakítani a jól láthatóan rosszul működő rendszert, vagy legalább elkezdeni egy átfogó reformot.

Az, hogy problémák vannak és lesznek, tudható. Az, hogy a megoldás keresés, a cselekvés helyett a panaszkodás, a kifogás keresés megy, esetenként látszat intézkedésekkel megspékelve, nem válik hasznára a rendszernek, nem jut előbbre a dolog. Sőt, egyre csak rosszabb lesz. Számoljunk egy picit: 1990 óta eltelt 27 év. Ennyi idő alatt nem sikerült választ találnia senkinek arra, hogy miért öntik a drága adópénzeket egy feneketlen kútba? Miért nem változtat rajta az, aki megtehetné? Miért nem lehet kipróbálni, bevezetni valami mást?

Mert az, hogy mindenki bedobja a közösbe a maga részét, aztán van, aki évekig nem megy orvoshoz, és van, aki meg ott tölt pár órát minden héten, az nem működő képes! Ez az elképzelés kudarcot vallot több évvel ezelőtt, a jelenlegi helyzet tarthatatlan!

Sokszor csak a betegek optimizmusán, türelmén, kitartásán és a kórházi személyzet, orvosok, nővérek, karbantartók, stb. hozzáállásán, elhivatotságán múlik, hogy a beteg elégedetten és/vagy gyógyultan távozik. A jelenlegi  állapotok a lelkes, hivatást tudattal rendelkező magyar egészségügyi személyzet szemen köpése is egyben – nem kell csodálkozni azon, ha továbbra is tömegével vállalnak munkát az EU más tagállamaiban, netán Kanadáig, vagy az USA-ig szaladnak a magyar rögvalóság elől. Mi szívesen látjuk őket.

… és hogyan tovább?

Ezt talán senki sem tudja megmondani, de ahogyan azt már írtam, változásra van szükség és nem holnap, hanem ma, és még így is elkéstünk vele.  De ez így tovább nem mehet, mert nem jó így senkinek sem!

 

Na de mi a helyzet Kanadában?

Persze, nekem könnyű egy másik kontinensről ekézni a végletekig lestrapált, állandó pénz- és szakember hiánnyal küzdő Nagy Magyar Egészségügyi Ellátó Rendszert. Egyfelől megtehetem, hiszen 16 éves koromtól (diák munka) kezdve egészen 35 éves koromig (költözés Kanadába), éveken át fizettem havi rendszerességgel minden ezzel kapcsolatos járulékot és esetenként igénybe vettem a betegellátást, vagy csak látogatóba mentem valamelyik kórházba.

Másfelől pedig a 4 éves várólistára nincsenek szavak! Ezt nem tudja nekem senki sem ész érvekkel elfogadhatóvá tenni. Arcátlan, aljas, pokolian gonosz tett egy segítségre szoruló beteget ennyi ideig várakoztatni. Hippokratész forog a sírjában…

Ilyen, vagy ehhez hasonló Kanadában soha nem fordulhatna elő! Nem, itt sincs minden rendben. Itt is vannak anomáliák, nehézségek, gondok. Mint mindenhol. Csak a jellegük és a kezelésük teljesen más.

A saját kanadai tapasztalataim és más kanadai magyarok elbeszélése alapján mi itt valóban szolgáltatást, gondoskodást, törődést és közel tökéletes ellátást kapunk, mint páciensek azért a pénzért, amelyet bedobunk a nagy közösbe az alap tartományi egészségügyi szolgáltatásokért.

Több olyan, helyben, azaz tartományonként finanszírozott területről beszélek (pl. házi orvos, gyermekgyógyászat, labor, orvos alkalmassági vizsgálat, védőoltás/prevenció, nőgyógyászat, stb.) a tartományok által fent tartott egészségügyi intézményekben, amelyeknek “vendégeként” olyan minőségű a kiszolgálásom (nekem, a T. Páciensnek!), mintha valamelyik 5 csillagos étterem vendégeként vacsoráznék Budapest legfelkapottabb helyeinek egyikén.

Én köszönöm, nem kérek többet a magyar társadalombiztosításból. Járulékért cserébe sem, ingyen pedig főleg nem! A Kanadában látottak alapján nem akarom az itt működő rendszert semmire sem lecserélni, legfőképp a magyarországira nem!

Ezen felül pedig, ami az extra biztosításokat, illetve az ezekért kapott szolgáltatásokat illeti, nagyjából mindenen felül állnak. Pl. a fogászati ellátás egy az egyben csak extra biztosításon át finanszírozható, tartományilag nem. Túl vagyok 3 fogászati kezelésen, amelyből kettő gyökérkezelés volt és az a 2 fogorvosi rendelő (ahol megfordultam) és az ellátások szinvonala felül múlta az általam személyesen, a budapesti magán-fogászati klinikákon tapasztaltakat.

Természetesen az extra biztosítás extra költség a páciens számára. De ahogyan azt már leírtuk és elmondtuk sokszor: nincs ingyen ebéd! Vagy ha van, akkor az olyan szinvonalú, mint amely sok magyarországi egészségügyi intézményben megtapasztalható…

“ELÉG A HALLGATÁSBÓL! TÖRJÜK MEG A CSENDET!” /Krámli Kinga/

Köszönöm a figyelmet.

– a Lázadó