***** B.Ú.É.K. 2019 *****

Jó reggelt és – mivel mostanra már Kanada legnyugatibb időzónájában is átléptek a 2019-es esztendőbe -, Boldog Új Évet Kívánunk minden Kedves Hallgatónknak és Olvasónknak! Szeretnénk mindenkit megkímélni az elmúlt 12 hónap statisztikájától, inkább az idei terveinkról szeretnénk beszélni. Azaz írni.

Túl vagyunk az első teljes naptári évünkön. Sok új Követő és Hallgató talált ránk és kedvelt meg bennünket 2018-ban is!

Nagyon köszönjük mindenkinek, hogy adásaink meghallgatásával, cikkeink elolvasásával, Facebook-os/Twitter-es, vagy akár élő szavas aktivitásával elismeri munkásságunk, kommentjeivel, e-mailjeivel pedig podcast-unk társszerkesztőjévé válik.

Ígéretünkhöz hűen a podcast-ok hangminőségén javítani fogunk egy egyszerűbb technikai fejlesztést követően az elkövetkező hetek során.

Hamarosan élesedik Patreon oldalunk, ennek időpontjáról itt a weboldalon, valamint a podcast-okban is tájékoztatást adunk majd. Aki számára ez a támogatási rendszer ismeretlen lenne, a Wikipédia szócikke alapján bővítheti ismereteit.

Készülünk továbbá legalább 2 új … hmm, mondjuk úgy, „dologgal” 2019-ben, az egyikről már ejtettünk pár szót a crossover adásunkban. Van több ötletünk is, azok megvalósíthatóságán dolgozunk közös erővel és bízunk benne, hogy megvalósításuk után azok elnyerik tetszéseteket.

A podcast-ok nektek készülnek, cikkeinket nektek írjuk, ezért továbbra is számítunk a véleményeitekre, kérdéseitekre, észrevételeitekre! Elérhetőségeink változatlanok, mindenki a számára kényelmesebb, egyszerűbb utat választva léphet kapcsolatba velünk.

Aki (még) Facebook-ozik, vagy fent van Twitter-en és/vagy Mastodon-on, ott is kifejtheti álláspontját és tovább oszthatja posztjainkat.

Adásaink elérhetőek a legtöbb podcast alkalmazásban (iTunes, Google Podcasts, stb., stb.), de akár mp3 formátumban is letölthetők, vagy weboldalunkon online meghallgathatók.

A háttérben lelkesen készülünk az újabb podcast-okkal és cikkekkel az előttünk álló évre! Lehetőségeinkhez mérten igyekszünk minden fontosat és érdekeset, megbotránkoztatót és elgonolkodtatót elmondani, bemutatni, véleményezni, kritizálni és megtárgyalni Kanadáról, Magyarországról, valamint a minket érdeklő témákról, emberekről, eseményekről szerteágazóan és részletekbe menően.

Pozitívumokban, egészségben bővelkedő
eredményes boldog új évet kíván:
Lator és Lázadó