A Kanadai Rubik-kocka

Feltételezem, hogy már mindenki hallott arról, hogy a magyar találmány, a jelenlegi brit jogtulajdonlás után a Rubik-kocka hamarosan kanadai produktum lesz. Október 27-én jelenette be az 1994-ben alapított és azóta üzleti sikerekben és felvásárlásokban jeleskedő kanadai Spin Master játékgyártó- és forgalmazó vállalat 50 millió dollárért, közel 15,5 milliárd forintért felvásárolja a 2013-ban alapított Rubik’s Brand Ltd-t, a Rubik-kocka tulajdonjogait birtokló brit céget.
(nyitókép: kellogem / Pixabay)

Azaz a Rubik-kocka, a közel fél évszázados nemzeti büszkeségünk eddig sem termelt és ezután sem termel majd adóbevételeket, anyagi hasznot Magyarország számára. Tudom, a miénk a dicsőség, de a mellünket szétfeszítő nemzeti büszkeségre nem adnak kenyeret a boltban. Kár volna az eladás tényén keseregni, ez a hajó már elment. Inkább oszotozzunk Rubik Ernő optimizmusán, miszerint: izgatott, hogy a Spin Master beteljesítse az elképzeléseit, miszerint a játék révén gondoskodjon a jövő okosabb generációjáról.

2 évvel és 1 hónappal ezelőtt még arról írtunk, hogy Kanadáé a világ legnagyobb Rubik-kockája, most pedig arról beszélünk, hogy a Rubik-kocka tulajdonjogait is egy kanadai cég fogja birtokolni.

„A Kanadai Rubik-kocka” bővebben

Kanadáé A Világ Legnagyobb Rubik-Kockája

A világ legnagyobb bűvös kockája (magyarországon kívül RUBIK’S CUBE (Rubik-kocka) a hivatalos megnevezése) 2018. augusztusa 22. óta Kanadában található meg. Ez nem csak egy kőszobor, vagy makett, hanem egy valóban működő és bárki által kipróbálható igazi bűvös kocka. Az eredeti bűvös kocka alapján a felnagyított példányt Wes Nelson tervezte majd építette meg csapatával.

A bemutatásra és az átadásra augusztus 22-én került sor az Alberta-i Calgary-ban, a Telus Spark nevű oktatási és tudományos központban.

A Wikipédia szócikke szerint az 1974-es születésű bűvös kockáról:
„Bizonyították, hogy elméletileg bármely keverés után legfeljebb 20 tekerésből kirakható, de az összetettsége miatt összesen 43.252.003.274.489.856.000-féle (leírva: negyvenháromtrillió-kétszázötvenkétbilliárd-hárombillió-kétszázhetvennégymiliárd-négyszáznyolcvankilencmillió-nyolcszázötvenhatezer; kb. 4,3 * 1019) eltérő állás hozható létre.”.

Wes Nelson, mérnök, a világrekorder Rubik-kocka tervezője

Mr. Nelson elmondta, hogy emlékei szerint a projekt tervezésével és a megvalósításával 5 héten és 1, vagy 2 napon át dolgozott. Nem akart egy egyszerű szobrot készíteni, hanem egy valóban használható modellt álmodott meg. A kocka megépítése 2.500 kanadai dollárba (kb. 535.000 Ft-ba) került és kartonpapír, műanyag csövek, habosított műanyag és PVC felhasználásával készült.

„Egy egész éjszakán át töltöttük a kenőanyagot a kocka megfelelő helyeire, hogy megbizonyosodjunk róla, megfelően mozog minden irányba” – mondta a világrekorder Rubik-kocka tervezője, akinek a munka alatt ennek a problémának a megoldása jelentette a legnagyobb kihívást, amelyen végül sikerült a csapatával felülkerekednie.

mókás mérnökök méricskélnek
(fotó: calgaryherald.com)

A világ legnagyobb bűvös kockájának méretei is megérdemelnek egy bejegyzést. Az éleinek hossza angolszász mértékegységben „5 foot 6 and a quarter”, azaz „5 láb, 6 hüvelyk és 1/4”, azaz 168,275 cm.

Érdekességnek álljon itt egy táblázat-szerűség a mértékegységek átváltásához:

1 hüvelyk = 2,54 cm
1/4 hüvelyk = 0,635 cm
1 láb = 12 hüvelyk = 30,48 cm

Míg a metrikus rendszerben egyszerű az átváltás, addig az angolszász rendszerben … hogy is mondjam? Egy picit kusza a dolog. Íme:

Hosszmértékek

1 league = 3 statute mile = 4,828 km
         = 3 nautical mile = 5,565 km
1 nautical mile = 2026 yard = 1853,184 m
1 statute mile = 8 furlong = 1760 yard = 1609,344 m
1 furlong = 40 pole = 201,16 m
1 pole/perch/rod = 5,5 yard = 5,03 m
1 fathom = 2 yard = 1,83 m
1 yard = 3 foot = 91,44 cm
1 foot = 12 inch = 30,48 cm
1 inch = 10 line = 2,54 cm
1 line = 2,54 mm

(forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár)

Azért vagyunk mi nagyon szerencsések, mind Magyarországon, mind Kanadában, mert a 10 hatványain alapuló Nemzetközi Mértékegységrendszert, röviden SI (Système International d’Unités) használjuk. Aki pedig még komolyabban szeretne elmélyedni az angolszász mértékegységek átváltásának bonyolultságában, az megteheti a Wikipédia oldalán (imperial units). Vigyázat, valóban kemény anyag!

 

Tudja valaki, hogy a Guinness rekordok között miért még mindig a korábbi Rubik-kocka szerepel, és miért nem az új? Tényleg hosszú-hosszú hetekbe telik egy-egy világrekord (kísérlet) hitelesítes, adminisztrációja? Kérjük Olvasóinkat, hogy aki birtokában van az információnak, a Facebook oldalunkon ennek a cikknek a posztja alatt kommentben írja meg nekünk. Köszönjük szépen!

 

Cikkünk megjelenéséig sajnos nem álltak rendelkezésre arra vonatkozó információk, hogy Rubik Ernőt meghívták-e az eseményre, vagy sem?

fotó a 70-es évekből

fotó a 2017-ből
(fotók: rubiks.com)

Az igazat megvalva: gyermekkoromban a bűvös kockához nem voltam elég türelmes, hogy minden színt kitekerjek. De a személyes kedvencemmel, a bűvös négyzetek (vagy más néven karikavarázs) nevű játékkal sokszor játszottam, még tinédzser koromban is.

Emlékeim szerint egy BNV alkalmával kaptam szüleimtől, valamikor a 90-es évek elején és természetesen mind a mai napig megvan!

 

– Lázadó