Szvasztikák A Nagyvilágban

Két részből álló cikkünk 2. fele következik.

Mi a közös a tízmilliónyi emberéletet kioltó, tönkre tevő, megnyomorító, ellehetetlenítő ideológiákban, diktatúrákban, úgy mint: kommunizmus és nemzetszocializmus?

Megfejtés: szerencsétlenségükre mindkettő olyan, több száz, vagy több ezer éves multú jelképet választott és “tűzött” zászlajára, amelyek eme eszméket megelőzően több nemzet számára abszolút pozitív jelentéssel bírtak!

 

Tudod, hogy mi a szvasztika?

Mi lehet a tekerőlevél?

És ha azt mondom, hogy horogkereszt, akkor már megvan?

 

a hindu szvasztika egyik változata és az NSDPA jele

 

A horogkereszt a hatályos BTK 335.§-a alapján tiltott önkényuralmi jelkép:

“Aki horogkeresztet, SS-jelvényt, nyilaskeresztet, sarló-kalapácsot, ötágú vörös csillagot vagy ezeket ábrázoló jelképet a köznyugalom megzavarására alkalmas – különösen az önkényuralmi rendszerek áldozatainak emberi méltóságát vagy kegyeleti jogát sértő – módon
a) terjeszt,
b) nagy nyilvánosság előtt használ, vagy
c) közszemlére tesz,
ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt elzárással büntetendő.”

 

 

 az Om és a Szvasztika jelek

 

szvasztikák a világ minden tájáról

A szvasztika jelentése Indiában (i.e. 2500-1500-tól kezdve) jó szerencse, Kínában halhatatlanság. A hinduizmus legszentebb nem szótagot ábrázoló jelképe. A hindu teremtő isten két formáját jelképezi: jobbra nézve a világmindenség fejlődését, balra nézve a világ visszafejlődését, de napszimbólumként is használták. Több alakja létezik, a szárak végei lehetnek hegyesek vagy legömbölyítettek is, valamint maga a kereszt foroghat balra, vagy jobbra is.

És persze, mint sokmindennek a történelemben, ennek is van magyar vonatkozása.

orosházi keresztszemes hímzés, 4 db tekerőlevél mintával
(Orosháza, Békés megye, 18–19. sz. fordulója –
forrás: Néprajzi Múzeum)

orosházi keresztszemes hímzés, több tekerőlevél mintával

szvasztika hímzés bihari ing ujjon

 

Emlékeim szerint az olyan érdekes részletekről, mint pl. miért az volt a nemzetszocializmus jelképe, ami, vagy tulajdonképpen kik is voltak az árják, egyetlen szót sem írtak, írnak az iskolai történelemkönyvek. Pedig leírhatnák, hogy a Hitler által a német nép ősének tartott árják és a hindu indiaiak közös őse az indoiráni nép, akiktől a svasztika is származik.

Adolf Hitler saját kezű vázlatai a 1920-as évek elejéről…

Talán a történelemkönyvek szerzői nem tartották fontosnak. Ahogyan azt sem, hogy a legendák szerint Hitler teljesen véletlenül találkozott a szvasztikával egy német újságban. A Nemzetszocialista Párt (NSDPA) számára keresett egy jól azonosítható szimbólumot, amely elkülön a szokványos jelölésektől, ami könnyen megjegyezhetővé és felismerhetővé teszi pártot (és az általa képviselt eszmét). Ez lett a sarkára állított, fehér körben fekete szvasztika.

Magyarországon az elmúlt hónapokban “felfedezett” embléma, amely Hollandiában “született” meg 2003-ban. Azaz az alábbi kép idén 15 éves!

Egyetlek kérdés fogalmazódhat meg ezzel kapcsolatban: eddig miért nem zavart senkit?! A hollandok például pont jól elvoltak ezzel éveken át, sőt! Megint az lehet a baj, hogy valakik csak a rosszat látják, s nem pedig a teljes képet, a mögöttes mondanivalót. Sokkal egyszerűbb belemagyarázni egy ilyen, vagy ehhez hasonló dologba olyas valamit, ami soha ott sem volt!

 

De ne álljunk meg ennyinél, mert bőven van még látnivaló!

 

Például a Finn Légierő Akadémiájának egykori zászlaja az 1900-as évek első feléből:

 

Egy hindu templom valahol Indiában, napjainkban:

 

A Tajpej-i metró térképének egy részlete (a “temple” jelentése: templom):

 

Egy litván, házilag készített öv:

 

Utcai táblák Japánban. A szvasztika (japánul: mandzsi) náluk is templomot jelöl.

A külföldi turistáknak készült japán térképeken 2016-tal kezdődően a szvasztika helyett egy pagoda jelöli a templomokat. A japán térképeket és az utcai információs táblákat ez a változás nem érintette.

Észak-amerikai őslakos, szvasztikával a fejdíszén és a felső ruházatán (a fotó 1920-ban készült):

 

És ez még nem minden!

 

Pólókat itt…,

céges logót pedig itt lehet rendelni.

 

Olvasóink szíves figyelmébe ajánljuk az egyik legjobb magyar nyelvű, történelmi tematikájú blognak az ide vonatkozó bejegyzését: szvasztika összefoglaló a Ritkánlátható Történelem Blogon.

Kellemes ismeret bővítést, jó olvasást kívánunk.