Lázadó Gondolatok: Kanadában Kolbászból Van A Kerítés?

Kanadában kolbászból van a kerítés?

Nem.

Juharszirupból.  🙂

 

„Ott sincs kolbászból a kerítés!” – talán ez az egyik legközhelyesebb mondás, amelyet sok emigrálcióban éló honfitársunknak meg kellett hallgatnia elutazása előtt. Igen, még nekem is.

Magyar kerítés, magyar kolbászból … Magyarországon!
Utazás Kiállítás, Budapest, 2008.

Nem értem egyébként, miért gondolja úgy az egyszeri magyar ember, hogy külföldön kolbászból lenne a kerítés. Külföldön, azaz Nyugat-Európában, tehát Németországban, vagy Londonban. Esetleg Amerikában . Vagy honnan jön az a gondolat az otthon maradók fejébe, hogy tejjel-mézzel folyó kánaán várja a kivándorlót a célországban?

Mi a gondom ezzel? Azon túl, hogy nagyon unalmas? Elmondom. Kezdjük az elején.

Kánaán. Teljesen más kontinens.  Ráadásul a másik irányba. A Közel-Keleten volt és van, mind a mai napig.

Aztán: Nyugat-Európa nem csak Németországból áll, ahova orvosaink és mesterembereink távoztak. Nyugat-Európa nem csak Londonból áll, ahova fiataljaink mosogatni mennek.

a 124 éves londoni Tower Bridge

Sok más ország is van arra még, például Dánia, vagy Svédország, amely országokba szintén sok egészségügyi dolgozó, tehetséges magyar munkaerő költözött el. London – azon túl, hogy a legnagyobb városi terület az Egyesült Királyságban és az EU-ban -, az Egyesült Királyság, azon belül pedig Anglia fővárosa is. Tehát van körülötte egy egész ország! Egyes vélemények, statisztikák szerint a London-ban élő magyarok száma még a 100.000 főt sem éri el, mások szerint többen lehetnek, mint Debrecen 208.000 fős lakossága.

Szerintem ha azt mondjuk, hogy éves viszonylatban az Egyesült Királyságban több, mint kétszáz-ezer magyar tartózkodik életvitel szerűen, akkor nem tévedünk nagyot.

És nem mindenki mosogatni megy! A legtöbben ennél nagyobb szaktudást igénylő munkaköröket töltenek be. Vagy ha valami egyszerűvel is kezdik, idővel többre viszik. Szorgalmuknak és kitartásuknak köszönhetően akár híres-neves autósport csapatoknak dolgozhatnak, mint pl. Jánvári Zsolt (terjedelmesebb cikk itt olvasható), aki a Williams Martini Racing Forma-1-es csapatának elektronikai szakembere. A vele készült interjú itt hallgatható meg. Mindenki szíves figyelmébe ajánlom.

Most ugorjunk egy nagyot, és nézzünk szét az óceán túlpartján.

Észak-Amerika nem csak az USA. Az Egyesült Államok területe „csak” 9.805.204 km2 a 49 állammal, azaz Hawaii nélkül. A kontinens nagyobb részét Kanada (9.984.670 km2) foglalja el. (sátáni kacaj – a szerk.)

Itt Kanada a legnagyobb, eh!

 

Tudom, hogy Kanada egy kis csendes, szinte láthatatlan országnak tűnik Kelet-Európából… de mégis csak a világ 2. legnagyobb területű országa, oszlopos tagja a G7-nek (a Hetek csoportjának) is és 2017-ben a 4. legnagyobb olajkitermelő ország volt a Földön.

De lényeg még csak most jön!

 

TISZTELT SZÜLŐK! Édesanyák és Édesapák!

Az én gyermekeim még csak 10 év alatti kisgyerekek. Így még elképzelni sem tudom, mennyire nehéz lehet elengedni egy fiatal felnőtt kezét és kiengedni őt a nagybetűs életbe, hogy onnantól már a saját útját járja.

Viszont azt biztosan tudom, hogy még ennél is nehezebb megélni, ha a gyermekem kikerül az elérhető közelségből. A magyar helyett külföldi telefonszáma lesz, már nem tud csak úgy beugrani a munkából hazafele menet. Nem tud ott lenni a hétvégi családi szalonnasütésen, nem lehet vele együtt megünnepelni a születésnapját. Sőt, talán még karácsonyt is külön töltik egymástól. És az újévi koccintás is csak interneten keresztül zajlik, aminek még az időpontja sem esik egybe az időzónák miatt.

Kivándorolt és egy másik országban teszi próbára képességeit. Kérem, ne feledjék el, hogy erre a hosszú és komoly útra a gyermek azt is magával viszi, amit az évek alatt otthon kapott. Amit anyu és apu tanított neki, amit tőlük hallott, lesett el. Áttételesen tehát a szülők, a neveltetés érdeme is, ha a gyermek nem csak honos környezetben, hanem egy idegen országban is megállja a helyét és önerejéből boldogul. Higyjék el nekem, ha nem is mondja el, neki sem olyan könnyű a váltás, mint ahogyan azt kifele mutatja. Még hónapokkal a kiköltözés után is tele van félelmekkel, aggodalmaskodó kérdésekkel, Ő is pont ugyanúgy izgul, hogy mit hoz a jövő. Támogassák és szeressék őt továbbra is ugyan úgy, mint ahogyan eddig tették.

Köszönöm az Ő nevében.

 

Küszködés, küzdelem. Két különböző fogalom a számomra. De feltételezem, vannak ezzel még így egy páran. 30-as éveiben járó családapaként úgy gondoltam több, mint 10 év munkatapasztalattal a hátam mögött, hogy Magyarországon megélni csak küszködések árán lehet. Erre pedig nem voltam kíváncsi! Én küzdeni akartam! Amely azért valljuk be, nemesebb feladat. Mert ha meg kell küzdeni valamiért, az jó, az vállalható. Még ha alul is marad az ember olykor-olykor. Ha viszont küszködni kell valamivel, vagy valamiért, az inkább kiábrándítóan hat az emberre. És a győzelem esetén sem lesz akkora a dicsőség.

((Dupla zárójeles megjegyzés: küzdelem és nem csatározás, vagy háborúzás! Az ember megküzd az ellenfelivel. Leküzdi az akadályokat. Háborúzni meg az ellenségével szokott. Az meg itt nem volt és nincs is.))

A kivándorolni készülők tudják nagyon jól, hogy máshol is dolgozni kell, sőt, talán még jobban kell hajtaniuk majd, mint a helyi munkaerőnek. Tudják, hogy esetleg átképzésre is szükségük lehet, vagy továbbképzéseken kell részt venniük. Tanulniuk kell az ország nyelvét is, nagyjából folyamatosan – s nem csak magát a nyelvtant, hanem azt a szlenget, nyelvjárást, amelyre a legjobb magyarországi nyelviskola sem tud felkészíteni. Tudják és vállalják ezt a kihívást, hiszen a befektetett munkájuknak 99,999%, hogy meg lesz az eredménye.

Az emigrálók nagyon nagy többsége egyáltalán nem naív! Nem elérhetetlen álmokat kergetve indulnak útnak. De még ha úgy is tűnik, hogy valami lehetetlen akarnak megvalósítani, akkor is hagyni kell őket útnak indulni. Mert ettől lesz Ő több, hogy akar valamit és tesz is érte! Akár erején felül. S  ha a végén sikerrel jár, őszintén büszkének kell rá lenni. Az útnak indulók fel vannak készülve a szükséges papírokból (útlevél, munkaengedély, magyar  okiratok, bizonyítványok hiteles fordításai, stb.) és persze, az anyagiakból. Ami esetenként több millió forint is lehet! És természetesen tisztában vannak vele, hogy jelentősen eltérő viszonyokkal találkoznak majd a célországban.

A 2004-es EU csatlakozást megelőzően és azt követően még többen kergethettek ködös álmokat a nyugati élet álomszerűségéről. Azonban a 2010-es évekre talán csak pár ember maradhatott, akinek a külföldre költözés, vagy időszakos külföldi munkavállalás kapcsán rózsaszín (vagy narancssárga) köd borítja elméjét valami meseszép álomvilágról.

Az internetnek köszönhetően sokkal könnyebb információkat több forrásból is beszerezni. Szerencsésebb esetben pedig vannak ismerősök, barátok, volt kollégák, rokonok, akik a célországból/célországban komoly segítséget nyújthatnak az újonnan érkezőnek. Esetemben baráti segítséggel nagyon sok információra szert tehettem, a leendő munkámmal kapcsolatban pedig sokmindent email-ben és telefonon el tudtam intézni. És egy óceán választja el egymástól Magyarországot és Kanadát.

Természetesen akármennyire is igyekszik az ember lánya, fia, nem lehet minden eshetőségre felékészülni. Ahogyan az embert saját szülőhazájában is érik kellemetlen meglepetések, ugyanúgy megeshet ez külföldön is.

Ennek a képnek semmi köze a témához. Csak szép.
Számomra az év bármely szakában megunhatatlan,
lenyűgöző 
látványt nyújt a kanadai Sziklás-hegység.

 

Újrakezdés, beilleszkedés. Aki nem csak pár hónapos kiküldetésen vesz részt, hanem nagyobb tervekkel érkezik meg választott új hazájába, annak gyakorlatilag újra kell keznie az életét! És ez nem csak anyagi, hanem érzelmi oldalról is meglehetősen igénybe veszi az embert. Gondoljunk csak bele: 2-3 bőrönddel megérkezel oda, ahol szinte senkit sem ismersz, azaz mindenki és minden új. És mit jelent az újrakezdés? Nem azt, hogy 0-ról indítod újra az életed, hanem „lemész mínuszba” és azért is nagyon sokat kell küzdened, hogy egyáltalán a 0-ra vissza kerülj.

Ehhez pedig kitartónak kell lenni és nem hiányozhat a szorgalom és az alázat sem. Ezek nélkül nem lehet boldogulni nyugaton, de ha ezek megvannak, akkor viszont annál inkább! Szinte biztosra vehető, hogy elismerik, jutalmazzák a munkavállaló igyekvését.

Saját tapasztalatom és a kivándorolt magyarok beszámolója szerint külföldön munkát vállalva jóval élhetőbb körülményeket lehet megteremteni. Akár már az is nagyon nagy könnyebbség lehet, hogy akár 1 fizetésből is fent tudják tartani a családot. S mindeközben nincs elmaradás a számlák befizetésében, nem egy bontószökevény autóval járnak, a gyereknek a jobb minőségű csizmát vehetik meg télire, nem a legolcsóbbat. És tudnak félre tenni is, vagy a magyarországi családtagoknak rendszeresen pénzt küldeni. Ezek mellett jut még a családi programokra, nem probléma minden évben 1-1 családi nyaralást beütemezni.

Persze, mindezt nem azonnal! Az első fél- 1 év talán a legkeményebb próbatétel. Vannak és lesznek hullámvölgyek külföldön is, pont úgy, ahogy Magyarországon is. A lényeges különbség, hogy amíg a hazádban kerülsz gondba, elérhető távolságon belül ott vannak a szülök, testvérek. Ismerős környezetben kell feltalálnod magad, megoldani a problémádat.

De amikor mindez külföldön történik veled, leginkább csak magadra számíthatsz. Persze, szerencsésebb a helyzet, ha vannak melletted barátok, ismerősök, akikre számítani lehet. De azért az mégsem ugyanaz. Észak- vagy Dél-Amerikából, Ausztráliából nem lehet évente hazautazni Magyarországra. Nem csak azért, mert hosszú a repülő út, hanem mert igen költséges is. Leginkább igaz ez az első évekre, amikor még csak a helyedet keresed. Egyrészt mert pénzed sem lesz rá az első időkben (nehezebb egy nagyobb összeget félre tenni repülőjegyre). Másrészt pedig, ha le szeretnél telepedni, akkor nem feltétlen biztos, hogy az új munkaadód és/vagy a helyi ország bevándorlásért felelős hatósága jó szemmel nézik, ha már a kezdetektől évente 3-4 hétre haza repülsz. Lássuk be, több ezer kilométernyi távolságból nem csak pár napra menne haza az ember lánya, fia látogatóba.

És nehogy azt hidd, hogy nem akarod majd feladni az egészet és hazamenni. Mert lesznek ilyen napjaid. Mindenkinek voltak. Most őszintén: Magyarországon élve és dolgozva, soha nem fordult még meg a fejedben, hogy ezt itt és most azonnal abba kellene hagyni, feladni ezt az egészet és valami teljesen máshol, mást csinálni? Ilyenkor kell egy pillanatra megállni, nagy levegőt venni és végig gondolni, mit, miért csinálsz. Mi motivál? Mi a célod? Mit veszítenél, ha feladod? Aztán alszol rá egyet és a következő nap ott folytatod, ahol abbahagytad.

Mert eszed ágában sincs feladni, nem akarsz megfutamodni! Mert hiszel magadban, mert tudod, hogy meg tudod csinálni! Mert be akarod bizonyítani, hogy te erre is képes vagy. Hogy van még egy akadály, amelyen önerőből, akarattal, kemény munkával keresztül tudod verekedni magad. Aztán lassan megritkulnak a komolynak látszó akadályok, a nehézségek is csökkennek és egyre inkább kezdesz majd te irányítani. Hétről hétre, hónapról hónapra otthonosabban mozogsz majd az akkor már nem is annyira új, sokkal inkább ismerős környezetben. Újra a nyeregben érzed magad, már tervezni is tudsz, akár hosszabb távra, keresed az újabb kihívásokat, feladatokat.

Türelemre, nagyon sok türelemre van szükség ahhoz, hogy egy ilyen projekt sikeres legyen. Kell a küzdeni akarás, a tudás, a szorgalom… meg néha egy kis szerencse is.

Megbántam-e a döntésem? Nem. Nem! Hogy még egyszer belekezdenék-e? Igen! Sőt, korábban kellett volna útnak indulnom. Ha adódik egy lehetőség a számodra, gondold át jól – lehet, hogy nem lesz még egy. Pesszimista hangok mindig lesznek körülötted. Végig gondolva a teljes folyamatot, az egyáltalán nem fog egyszerűnek tűnni. Erre szokták azt mondani, hogy egy próbát megér.  Mit veszíthetsz? Később nem tehetsz szemrehányást magadnak, hogy meg se próbáltad… Ha végül úgy döntesz, hogy belevágsz, akkor csináld végig. Nagyon nehéz lesz. De meg fogja érni!!

 

 

Azt mondják, minden jónak vége szakad egyszer.
Ahogyan ezzel az írásommal a „Lázadó Gondolatok” című cikksorozatomnak is.

 

Köszönöm a megtisztelő figyelmet!

– a Lázadó