Boldog Születésnapot, NOKIA 3210

Egészen pontosan ma, március 18-án 20. éve annak, hogy megjelent a NOKIA 3210 mobiltelefon. 1999-ben ezen a napon mutatta be a NOKIA azt a mobilt, amely a fiatalabb generáció, és a mobilkommunikációval akkor még csak ismerkedő felhasználók között rövid idő alatt nagyon népszerűvé vált. Ez volt az első, Magyarországon gyártott mobiltelefon! A NOKIA 2000-ben átadott komáromi gyárában az első évben csak 3210-es mobilok készültek.

 

 

A NOKIA 3210-es az első olyan mobilkészülékek egyike volt, amely már belső antennával rendelkezett (ahogyan az egy évvel korábban bemutatott 8810 is) és – ha emlékezetem nem csal -, többen aggódásukat fejezték ki emiatt. Azt a pletykát terjesztve, hogy a beépített antenna miatt nagyobb teljesítménnyel kell sugároznia az antennának, ezért extrém nagy az esélye egy agydaganat kialakulásának, tehát a NOKIA hamarosan be fogja szüntetni a 3210-es forgalmazását. Akkoriban valamennyi mobiltelefonnak külső antennája volt, ezért volt annyira szokatlan a NOKIA által létrehozott kompakt, antenna-mentes dizájn.

Sem a gyártás, sem a forgalmazás felfüggesztése, vagy beszüntetése nem történt meg, sőt, a 2000-es évek közepére az összes mobiltelefonról eltűnt a kihúzható, vagy a fix méretű kis antenna. A forgalmazásának ideje alatt több, mint 150.000.000 db-ot adtak el belőle. 2015-ös adatok alapján a világ 4. legtöbbet eladott mobilja volt.

A 90-es évek végén a mobilinternet még nem létezett, a GPRS adatkapcsolat mai szemmel nézve rettentően, idegesítően és használhatatlanul lassú adatkapcsolatot tett lehetővé az arra alkalmas telefonok esetében. A színes kijelző is évekre volt még. Sokan elképzelhetetlennek tartották, hogy a mobiltelefonok apró kijelzőjén tartalmat fogyasszanak (híroldalak, fórumozás, vagy e-mailezés – mert pl. az iWiW, vagy a YouTube akkor még nem létezett), ezért értelmét sem látták a színes kijelzőknek, a mobilinternetnek.

Akkor még szinte senki sem számított arra, hogy az asztali számítógépeket egyszer majd az okostelefonok nagyméretű, nagyfelbontású, színes, érintés-érzékeny kijelzői fogják helyettesíteni.

 

NOKIA mobiltelefonok 1982-től 2006-ig. Kattintásra nagykép nyílik!

 

A NOKIA 3210 2 sávos készülék volt, azaz 900 és 1800 MHz-es hálózatokon múködött. Súlya 151 gramm volt és egy 5 soros monokróm LCD kijelzője volt. Csak 8-8 kimenő és bejövő hívás információját tudta eltárolni. Monó, vezetékes fejhallgató járt hozzá, a Bluetooth-kapcsolatot hírből sem ismerte. A 3210-nek még cserélhető NiMH akkumulátora volt, amelyet a technológia miatt teljes feltöltés után tanácsos volt minimálisra meríteni, a rátöltés nem volt ildomos. (A mai készülékek már a jóval fejlettebb Li-Ion akkumulátorokkal működnek.) Forgalomba az ezüst színű elő- és hátlapokkal került, de utólagosan a szinte végtelen választékból csak a tulajdonos fantáziája és pénztárcája szabott határt a készülék színvilágának.

 


A gyár által készített többféle elő- és hátlapok mellett
több száz féle utángyártott színes, mintás, áttetsző
elő- és hátlap is kapható volt.

 

Akkoriban újdonságnak számított a T9 névre hallgató predektív szövegbevitel, amely gyorsabb gépelést tett lehetővé, mivel “megtanulta” a gyakran használt szavakat.

Dallamszerkesztés folyamatban …

A minimalista “grafikával” készült Snake nevű játék.

 

A NOKIA 3210 a sikeréhez a cserélhető elő- és hátlapok, a Snake nevű kígyós játék, a monotone csengőhangok készítésére alkalmas “dallamszerkesztő”, a könnyű kezelhetőség és valószínűleg a kedvező árfekvés is közre játszott.

 

A gyári felbontású kijelző és zöldes árnyalatú háttérvilágítás …

Utólagos tuningolás is megoldhatóvá vált a későbbiekben. Pl. vibra motorral lehetett felszereltetni a készüléket, hogy a rezgő hívásjelzés is elérhető funkció lehessen. A NOKIA egy rossz döntése következtében ezt a funkciót végül nem építette be a Magyarországon is gyárott és forgalmazott készülékekbe.

… valamint a módosított háttérvilágítás és egy nagyobb felbontású kijelző.

Aztán egyes mobilszervizekben a kijelző és a billentyűzet háttérvilágítását is kicserélték pl. hideg kék fényűre, vagy a több pixellel rendelkező kijelző került beépítésre (talán a NOKIA 6210-ét szerelték bele?).

Az optikai tuningot pedig az operátorlogó létrejötte maxolta ki. A szolgáltató karakteres neve (pl.: WESTEL 900 / PANNON GSM / VODAFONE) helyett tetszőleges “ábra” volt elhelyezhető az kijelzőn, amely egy szoftver, egy számítógép és egy adatkábel segítségével volt feltölthető a készülékre.

Aki viszont kevésbé volt kreatív, vagy csak nem értett annyira a számítástechnikához, az egy katalógusból fizetős SMS-ben rendelhetett magának egyet.

Az igazán technológia-függők pedig egy “trükk segítségével” bekapcsolhatták, azaz elérhették azt az extra menüt a mobilon, amely a “Netmonitor” névre hallgatott.

Itt a készülék és a GSM-kapcsolat különböző technikai paramétereit lehetett megtekinteni. Lelkes amatőrök még leírást is készítettek ehhez az extra funkcióhoz.

Cikkünk nem lehetne teljes videós tartalom nélkül. Az alábbiakban következzen kettő kicsomagolós-bemutatós videó a mai napon 20. születésnapját ünneplő NOKIA 3210-ről.

 

 

Neked mi volt a legelső mobiltelefonod, csak nem egy 3210? Van-e még valaki Olvasóink között, akinek otthon, valamelyik fiók mélyén, valamelyik doboz alján ott lapul egy egykor jó szolgálatott tevő 3210-es?

Én egy kicsit később csatlakoztam a mobilosok táborába a 3210 utódjával, egy 3310-sel.

– Lázadó