Amit nem értünk, attól félünk?!

A mai világunk annyira  bonyolult és felgyorsult, hogy nem is csoda az, ha lemaradunk. Nem, most itt nem az idősebb korosztályra gondolok. Mert persze tudom, hogy a mama nem érti, hogyan működik az internet.

A WIFI sugar terjedése a lakásban. (ezért ne tegyük a routert egy fiókba, vagy a szekrény mögé)

Őszinte leszek veletek. Technikai ember volnék, értek a számítógépekhez, az átlagnál jóval jobban. Nem csak szétszedek, de össze is rakok nagyon sokmindent. Nagyon sokat olvasok és nézek olyan videóanyagokat, előadásokat amikről azt gondolom, hogy segít engem a világ megértésében.

DE! Nem tudom megmondani nektek, hogy a telefonomról pontosan hová kerül az adat, majd onnan mi lesz vele és hogyan lesz meg a válasz Siri-től. Érteni vélem a szerverparkot, ami mögötte van és azt is, hogy a telefonom csak elküldi a kérést és a szerverek dolgozzák fel, majd küldik vissza a választ. De ez csak a dolog felülete, nem tudom pontosan mi történik, pedig érdekelne.

A Pitagoras tétel értelme, sosem mutatták

Mint ahogyan azt sem tudom, melyik gyógyszer pontosan mit csinál és hogyan működik és most akkor melyiket kellene és mire, de azt látom, hogy sok esetben még az orvosom sem egészen biztos abban, amit mond, mert mondjuk nem a szakterülete.

Na, ki csinálta ezt a mozdulatot?

Vagy amikor véletlenül sikerül felírni 2 gyógyszert, amiről, amikor visszamegyek kiderül, hogy nem szabadott volna együtt szednem. Én azt hittem, kettőnk közül legalább valaki tudja.

így kell profin módon párhuzamosan parkolni

Vagy vegyük csak a GMO-t (a génmódosított termékeket). Európa teljesen ki van akadva tőle, míg az USA nem nagyon parázik rajta.

A Panama csatorna alapelve pedig:

Nem, nem gondolom, hogy ez azért lenne, mert nem érdekli őket az egészségük. Inkább arról lehet szó, hogy ha körülötted mindenki tart valamitől (vagy utál egy pártot 🙂 ) akkor te is könnyen ezt teszed. Míg, ha senkit sem zavar valami, akkor nagy valószínűséggel téged sem fog.

Ilyen volna egy zárszerkezet működése

Mit is nevezünk deviáns viselkedésnek? Ami a társadalmilag általánosan elvárttól eltér? Azaz nem jó vagy rossz, csak más, mint amit ott és akkor normálisnak, elfogadottnak tartunk.

Amíg nekem alapvető dolog az, hogy csukott szájjal eszek és nem beszélek miközben tele van a szám. Addig az indiai kollégám csámcsog és hullik a szájából az étel, mert nagyon szeretné elmesélni azt a vicces sztorit, ami nemrégen történt vele. Engem nagyon, nagyon zavar, de biztosan tudom, hogy ő nem azért csinálja, mert neveletlen tuskó. Csak más közegben nőtt fel.

A π értékének pedig ez volna az értelme, de jó lett volna ezt látni anno 🙂

Az emberek nem ismerik fel mi a tény és mi a mítosz. Mi az, ami tudományosan bizonyítottan gyógyít és mi az, amire valaki azt mondta, hogy ismer 3 olyan embert is, aki ettől gyógyult meg. Bár nagyon meggyőzően mondja, sok esetben mégsincs semmi alapja.

Ilyen egyszerűen képződik a forgalmi dugó, te pedig csak nézel, miért álltok.

Az áltudományok sajnos nagyon megnehezítik a mindennapjainkat és a felgyorsult világ, az újabb és újabb technológiák pedig már konkrétan gátolják az eligazodást a rengeteg valós és valótlan információ között.

Ez pedig itt a varrógép működése volna.

Ha megpróbáljuk megérteni, hogyan működik, akkor talán van esélyünk.
Ha elhiszünk bármikor, bármit… nos akkor sajnos nincsen sok.

PS:

Végül nézzétek meg, mi az értelme annak, hogy hány képkocka/másodperccel nézel valamit a monitoron, vagy a televízión.